MTI

Az Ab-döntés az első lépés az internetes kommunikáció irányítása felé

A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint az Alkotmánybíróság (Ab) szerdán nyilvánosságra hozott, a kommentelésről szóló döntése az első lépés abba az irányba, hogy hogyan lehet az internetes kommunikációt valamiféle módon ellenőrizni, szabályozni és irányítani. Ezt Niedermüller Péter, a párt alelnöke mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Az Alkotmánybíróság határozata szerint a honlapján kommentek közzétételét lehetővé tevő tartalomszolgáltató akkor is felelősséggel tartozik a mások jogait sértő bejegyzések miatt, ha nem is volt tudomása a jogsértő tartalomról, de még akkor is, ha a sértett kívánságára azt azonnal el is távolította. A DK-s politikus szerint fölösleges és téves a szabályozás, mert a kommentelés nemcsak a másokat sértő hozzászólásokról szól, hanem egy olyan műfaj is, amelynek keretein belül sok fontos társadalmi vita folyik. Ha a bejegyzésekért minden esetben a tartalomszolgáltatók a felelősek, akkor arra kell felkészülni, hogy ezek az oldalak meg fogják szüntetni a kommentelés lehetőségét, ami a nyilvánosság, a véleményszabadság nem megengedhető korlátozása - mondta Niedermüller Péter.

Rámutatott: a határozat visszaélésekre is lehetőséget ad, mert ha valaki haragszik egy tartalomszolgáltatóra, akkor annak oldalán elhelyezhet sértő kommenteket. A döntés annak az egyik jele, hogy a kormány fél minden olyan véleménynyilvánítási formától, amit nem tud az ellenőrzése alatt tartani - értékelte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Józsibácsi #1
    Szép új világ... hajrá orbanisztán!