Gyurkity Péter

Indul az iPhone 6 sorozatgyártása

Júliusban futna fel a 4,7 hüvelykes példány sorozatgyártása, míg a nagyobb változat picit késik.

Tajvani iparági források számoltak be arról, hogy jól ismert szereplők látják majd el a két új iPhone gyártási feladatait, ám az Apple a jelenleg kapható páros egyik tagját is megtartaná. A sorozatgyártás júliusban indulhat, még néhány utolsó simításra van itt szükség, bár a phablet változat csak a nyár végén követné testvérét.

Arról az utóbbi hetekben többször olvashattunk, hogy az Apple két újabb iPhone készüléket dobna piacra, ezek egyike egy 4,7 hüvelykes kijelzőt kapna, míg a másik egy ennél nagyobb, valószínűleg 5,5 hüvelykes érintőképernyőre támaszkodik majd, ennek köszönhetően már egyértelműen a phablet kategóriában szállna versenybe, hogy némileg orvosolja a cég itt tapasztalható lemaradását. Az ágazatban tevékenykedő források szerint ezúttal is a Foxconn vállalja majd magára a feladat oroszlánrészét, a 4,7 hüvelykes iPhone 6 esetében ugyanis a rivális Pegatron mindössze 30 százalékért lesz majd felelős.

A megmaradt utolsó lépéseket követően a sorozatgyártás júliusban indulna be, az 5,5 hüvelykes nagyobbik testvér első példányai csak ezt követően, valamikor augusztusban kerülnének a futószalagra. A harmadik beszállító a Wistron lesz, ez pedig arra utal, hogy a két meglévő készülék közül az Apple az olcsóbbnak szánt iPhone 5C gyártását folytatná, hiszen ez a cég jelenleg is ezért felel, értesülésük szerint pedig a párosból csak az egyik példány gyártása hosszabbodna meg. Érdekes módon idén elsősorban ezen 4 hüvelykes példány, valamint a 4,7 hüvelykes iPhone 6 telefon forgalmára támaszkodnának, ez alapján pedig arra következtethetünk, hogy a phablettel valóban gyártási-fejlesztési gondok adódtak.

A bemutatóra szeptemberben kerülhet sor, bár erről még szintén nincs hivatalos hír.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • torreadorz #6
    Nekem nincs iphone-om, de szerintem is 4 col körül van a normális telefonméret.
    És mostanában egyre többször olvasom fórumokon is amikor kijön egy-egy újabb telefon hogy szép meg minden csak k.rva nagy inkább lenne kisebb...

    Egyébkén kiváncsian várom amúgy hogy mikor cseng le a hype és fordul meg a tendencia telefonméret kapcsán. Szerintem hamarosan ahogy az átlag telefonméret eléri a 6 colt és az emberek rájönnek hogy most már hátizsák kell a telefonjukhoz ez drasztikusan meg fog változni
  • sanyicks #5
    de hát az volt a mondás pár éve még, hogy a 4" (amekkora akkoriban volt az ájfón) mindenre elég, annál nagyobb az szar "tepsi". Most nyilván a 4,7" és az 5,5" lesz a jó, a több meg szar :DD

    Mindenesetre én maradok a max 4"-nál mert szeretem ha egy normál zsebbe elfér a telefonom...
  • barret #4
    Apple-t sosem érdekelte a vevő kívánsága! Ha ezt szem előtt tartanák,sokkal előrébb lennének...Mert minőségi cuccokat gyártanak amúgy.
  • M2 #3
    Majd androidban lesz kisebb, gyorsabb, jobb. Hülye ez az Apple.
  • Inquisitor #2
    Lefordítva a képernyő méret háborúban az Apple a kínai gyártók után megy el. Ez a szép.
    Nekik is lehetne külön phablet kategória mint a Samsungnak, de nem ...
    A Pegatron meg nem az AsusTek OEM szekciója? Gyártanak alaplapokat Dell, HP, stb. gépekbe.
  • culas25hc #1
    Az a baj, hogy nekem már akkor a 4,3"- os méret volt az ideális, mikor ők még a 3,5-re esküdtek, és most hogy a 4,7 lesz a kijelzőméretek alfája és omegája, számomra még mindig a 4,3" lesz az ami a leginkább kézre áll. Érdekes hogy ők pont ezt a méretet akarják kihagyni.