MTI

Ingyenes szűrőszoftvert kell biztosítania a szolgáltatóknak

A kiskorúak védelme érdekében július 1-jétől ingyenes szűrőszoftvert kell biztosítaniuk az internet-hozzáférést nyújtó szolgáltatóknak. A tárca kampányt is indított, hogy a szülők figyelmét felhívja a szűrőszoftverek fontosságára - jelentette be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Balatoni Monika a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés tavaly fogadta el azt a törvénymódosítást, amely a kiskorúak által hozzáférhető internettartalom szűrhetővé tételéről rendelkezik. A jogszabály lényege, hogy a kiskorúak sem otthon, sem az általuk máshol használt számítógépeken ne férhessenek hozzá a számukra káros, jogellenes tartalmakhoz. A könnyen használható tartalomszűrő-szoftvert a szolgáltatók honlapjáról lehet majd letölteni - közölte az államtitkár. A szolgáltatóknak a szoftverek elérhetőségére és használatára vonatkozó tájékoztatót is közzé kell tenniük honlapjukon, negyedévente pedig értesítőt kell küldeniük a felhasználóknak a szűrőszoftver újításairól, fejlesztéseiről.

Balatoni Monika szólt arról is, hogy szeptember 1-jétől a nyilvános könyvtárak és az iskolák számára is kötelező lesz a szűrőszoftverek használata. Elmondta, a kormányzat nem akarja a fiatalok internethasználatát megtiltani vagy lebeszélni őket róla. Arra hívta fel ugyanakkor a figyelmet, hogy egy Google-felmérés szerint Közép-Európában a magyarok interneteznek a legtöbbet, ezért is oda kell figyelni arra, hogy a gyerekek biztonságban vannak-e az "internet végtelen világában".

Felmérések szerint a fiatalkorúak az internetnek nem elsősorban az "információs jellegét" használják ki, tehát nem az oktatási segédanyagokat keresik, hanem a közösségi oldalakat preferálják - tette hozzá. Utalt arra, hogy a közösségi oldalakon 13 évesnél fiatalabbak nem lehetnének fenn, mégis ma már hat-hétévesek is naponta minimum fél órát használják a közösségi hálót. Az államtitkár egy másik friss felmérést is ismertetett, amely szerint a 14 éves gyerekek már napi négy órát töltenek közösségi oldalakon.

A törvény előírta, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hozzon létre egy internetes kerekasztalt, amelynek egyebek mellett az a feladata, hogy meghatározza a szűrőszoftverekkel kapcsolatos feltételeket, szempontrendszereket - idézte fel. A kerekasztal ajánlása szerint a szoftvereket a szülő és a gondviselő kérheti, és életkor szerinti profilokból választhatja majd ki, mi az, amit nem szeretne, hogy gyermeke elérjen az interneten. Az ajánlás szerint lehetőség nyílik majd a "finomhangolásra" is, tehát arra, hogy a szoftver kulcsszavak alapján szűrjön, vagy a szülő a gyerek életkorára tekintettel meghatározza, mennyi időt tölthet például közösségi oldalakon. Az ajánlás kiáll a megtekintett oldalak "naplózása" mellett is, és ha a kiskorú megsérti a szűrőbeállításokat, akkor a szoftver erről e-mailben értesíti a szülőt.

A KIM népszerűsítő kampányt indít "Csendben van, de biztonságban?" címmel, hogy felhívja a szülők és a pedagógusok figyelmét az ingyenes szoftverek letöltésének lehetőségére. A sajtótájékoztatón Balatoni Monika bejelentette azt is, hogy a tárca Gyermekbarát igazságszolgáltatási programjának részeként kifejlesztettek egy telefonos játékalkalmazást. A különböző okostelefonokra és eszközökre telepíthető applikáció a program kabalafigurája, Kimi segítségével a gyerekeket különböző nehézségű pályákon vezeti keresztül; az előrejutás feltétele pedig az, hogy a fiatalok jól válaszolják meg a tudatos internethasználatra vonatkozó kérdéseket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Arnika19 #1
    Nem a szűrő szoftver hiánya a probléma.
    Ha valóban Gyermekbarát lenne a rendszerük, akkor gondoskodnának arról a mély szegénységben élő közel 500.000 gyerekről, a 2,2 millióból, akiknek még a szükséges napi étkezéseket sem tudják a szüleik biztosítani, nem hogy Internetet.
    "mégis ma már hat-hétévesek is naponta minimum fél órát használják a közösségi hálót."
    Kivéve a fent említett 500.000 gyerek, aki korgó gyomorral várja, hogy megtudják védeni az ártalmas tartalmaktól.
    Megint nem jó célra fordíttatnak pénzeket, mert hogy a törvényt az állam írta elő, de anyagi vonzata az internet-hozzáférést nyújtó szolgáltatóknak, rajtuk keresztül pedig a szülőknek, internet előfizetőknek keletkezik.
    Ha a banki illetéket áthárítják, akkor a szűrőnek a költsége is át lesz hárítva. Nekem akinek nincs kiskorú gyereke, miért kell fizetnem?
    Még egy: Azt nem írják elő, hogy mit kell csinálni az alábbi esetben a szülőnek?
    "Az ajánlás kiáll a megtekintett oldalak "naplózása" mellett is, és ha a kiskorú megsérti a szűrőbeállításokat, akkor a szoftver erről e-mailben értesíti a szülőt."
    Feljelenteni, eltiltani? Mert verni, szobafogságot adni és korlátozni a gyermeket jogaiban egy másik törvény szerint nem lehet.