SG.hu

A szakállas “nő" a közösségi médiát is megnyerte

Kétségtelen hogy Conchita Wurst Eurovíziós szereplése már akkor is emlékezetes lett volna ha nem ő nyeri idén a fesztivált. Emellett a győzelem mellett viszont Forgács Mariann, a Be Social ügyvezetője szerint sikerült leigáznia szinte az összes közösségi média csatornát a fesztiválon való megjelenése óta.

A művész produkciójánál számunkra ennél sokkal érdekesebb hogyan vált egy tökéletesen felépített produkció és maga a termék (Conchita Wurst) szinte mindannyiunk beszédtémájává az elmúlt napokban. Már az elődöntő után kezdte felfedezni magának az internetes társadalom a bizarr külsejű előadót, így egymás után jelentek meg az ötletesebbnél ötletesebb mémek. Ezek száma pedig a szombati döntő után robbanásszerűen megnőtt.


Ezzel együtt nőtt Conchita Facebook rajongóinak száma is, 13 ezer főről (jelen pillanatban) közel 390 ezer főre. Persze a kommentelőktől itt is kap hideget-meleget és úgy tűnik hogy egy-egy poszt moderálására már kapacitás sem marad. Twitteren több mint 67 ezer követője van az előadőnak, akinek a világ minden részéről gratulálnak ezen a csatornán is. Instagramon jelenleg több mint 38 ezer követője van, bár a legutolsó fotóját közel 3 hete posztolta.


2009-es produkció, itt még szakáll nélkül

Az Eurovízión előadott produkcióját a Youtubeon május 8. óta több mint 4 milliószor tekintették meg. Az emlékezetes produkció és előadója valószínűleg még sokáig beszédtéma lesz (és nem csak Puzsér Róbert talál majd ebben is újabb érvényesülési lehetőséget). Mindez a közösségi csatornák nélkül aligha juthatott volna el ilyen gyorsan, ilyen sok emberhez úgy, hogy talán csak töredékük látta magát a produkciót.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KRTuning #4
    Ratyiparádé minden nap!
  • AgentKis #3
    Ennél természetellenesebb csak 1 kentaur lenne. Ha lett volna kentaur fellépő, tutira az nyeri meg eme "rangos" gálát, amely nem más, mint a kereskedelmi média vélemény- és ízlésformáló okádéka.
    Nézze és szeresse aki akarja, de elvárnám, hogy ne follyon a csapból is ez a szemét, mert szerintem, és az ismerőseim túlnyomó többsége szerint is, inkább undorító ez mint jópofa...
  • halgatyó #2
    Nem tudom, miért jó az, ha az emberek 90%-a heveny hányásrohamot kap.
    Ez nem érdem.
  • Amergin #1