Gyurkity Péter

LG G3 és ZTE Star 1 részletek

Mind az LG, mind pedig a ZTE készülékéről újabb részletek szivárogtak ki, közeledik a megjelenés.

A G3 várható megjelenéséről és hardveres jellemzőiről már korábban olvashattunk bizonyos híreket, ezeket azonban most megerősíteni látszanak az újabb információk, amelyek ráadásul az első képpel is kiegészültek. A nagyobb felbontás mellett a korai megjelenés módosítja a korábbi képet.

A külső források jóvoltából azt eddig is tudtuk, hogy az okostelefon egy gyors Qualcomm chipet kap, valószínűleg a Snapdragon 801 személyében. A most megjelent képen azonban megerősítést nyert a 2K-felbontás támogatása, ez egészen pontosan 2560 x 1440 pixeles megjelenítést jelent, ami immár félig-meddig hivatalosnak tekinthető, mivel a gyártó azt hajlandó volt megerősíteni, hogy soron következő termékük valóban erre a szintre emeli a támogatott felbontást. Ez az egyetlen részlet, amely eddig a cég háza táján elhangzott, az 5,2 és 5,5 hüvelykes kijelző és a 32 GB-os belső tároló egyelőre szintén külső pletyka. A megjelenést állítólag előrehozták, így a készüléket augusztus helyett már júliusban a kezünkbe vehetjük majd.

Eközben a kínai ZTE is készül egy újabb fejlesztéssel, ez azonban korábban sehol nem jelent meg a hírekben. A Star 1 névre hallgató okostelefon a jól értesültek szerint 6 hüvelyknél kisebb kijelzőt kap, a támogatott felbontás itt 1080p lesz. A hátoldali kamera dual-LED Flash funkcióval egészül ki, míg a 4G támogatása szintén megoldott lesz (a lista az alábbi technológiákat sorolja fel: TDD-LTE, FDD-LTE, TD-SCDMA, GSM és WCDMA).

A cég a dizájnra helyezné a hangsúlyt, a készülék néhány képen már most is látható, mégpedig dobozával együtt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!