SG.hu·
Az osztrák mobilcégek lázadnak az üres hordozó jogdíj ellen

Az osztrák szerzői jogvédő társaságok az adathordozókra is kiterjesztenék a jogdíjakat. A három legnagyobb mobil szolgáltató a költségek növekedésétől tart.
Andreas Bierwirth, a T-Mobile Austria vezérigazgatója kijelentette, hogy a telekommunikációs vállalatok számára a külső költségek már most is rendkívül magasak, emellett más tényezők, például a roamingdíjak eltörlése miatt az ágazat terhelhetősége határára érkezett. Álláspontjuk szerint az adattárolókat sújtó jogdíjak már elviselhetetlenek lennének. A helyzetet súlyosbítja, hogy a két tábor az Európai Unió Bírósága által kihirdetett ítéletet is ellentétesen értelmezi.
Hannes Ametsreiter, a Telekom Austria vezérigazgatója közölte, hogy az okostelefonok a memória méretétől függően akár 30 euróval is drágulhatnak. Érvelésüks zerint már a magáncélú másolatok a felhasználói szokásokat tekintve nem játszanak szerepet, sokkal inkább előtérbe kerültek a streaming-ajánlatok és más új szolgáltatások.
Philipp Graff, a távközlési és műsorszóró vállalkozások szövetségének ügyvezetője rámutatott: a tavaly eladott 3 millió mobilt figyelembe véve a szerzői jogdíjak 47 millió eurót tennének ki, ez pedig európai összehasonlításban abszolút rekord lenne, mivel lakosonként több mint 7 eurónak felel meg. A jelenlegi csúcsot Franciaország tartja, lakosonkénti 2,36 euróval. Graff hozzátette, hogy az ő HTC Desire készüléke például az új szabályozás miatt 18 euróval, azaz majdnem hatezer forinttal lenne drágább.
A Hutchison 3 Austria szintén ellenzi az átalánydíjas jogdíj-fizetéseket és ehelyett jövőbe mutató üzleti modelleket akarnak kifejleszteni. Jan Trionow, a cég vezérigazgatója szerint ezek a modellek csak akkor dolgozhatók ki, ha az ágazatnak elég pénze van a megfelelő befektetésekre. A másik probléma a jogdíjak tervezett mértéke. Az üres adathordozókra kivetett jogdíj évente 17 millió eurót jelentett, az adattárolókra kiszabandó jogdíj viszont már 45 millió eurót tenne ki. Azt egyelőre egyik szolgáltató sem akarta megerősíteni, hogy az új jogdíj miatt náluk valóban drágulni fognak a mobil készülékek és azt sem derült ki, hogy az árnövekedés mekkora lehet, de az biztos, hogy a szolgáltatók mellett a vásárlók is rosszul járnak a módosítással.
Magyarországon már régóta be van építve a mobiltelefonok árába az üres hordozó díj, mennyiségtől függően sávosan kell fizetni, mértéke például egy 4 GB-os készüléknél 1680, 8 GB-osnál 2240, 16 GB-osnál pedig jelenleg 3360 forint.