HENT hírlevél

Jogszerűvé válik a zenék berippelése Nagy Britanniában

Tizenöt évvel azután, hogy értékesítették az első MP3-lejátszókat, legálissá teszik a CD-kről és DVD-kről rippelt tartalmakat az Egyesült Királyságban.

A szellemi tulajdonért felelős brit Hivatal az új szabályozás bevezetésével igyekszik a szigetország szerzői jogi szabályozását a digitális korhoz igazítani. A fogyasztók a jelenlegi szabályozás szerint a CD-k és DVD-k tartalmát nem menthetik számítógépre és MP3-lejátszókra, júniustól azonban már legális lesz az ilyen felhasználás is. A korszerűsített szabályozás természetesen csak a magáncélú másolást teszi lehetővé, amennyiben a felhasználó az eredeti CD vagy DVD tulajdonosa és azt kizárólag saját céljára használja fel. A brit Hivatal közleménye szerint ez bár apró módosítás, mégis jelentős reformot jelent a szigetország szerzői jogi szabályozásában, ami alapján jelenleg a jelentéktelennek tekinthető másolások sem lehetségesek.

"Egy sor szükségtelen szabály és előírás szintén eltávolításra került a törvénykönyvből, összehangban a kormánynak a szabályozás csökkentését célzó törekvésével " közölte a szervezet. Bár az új szabályozás az e-könyvek eszközről eszközre másolását is engedélyezi, a barátok és családtagok számára történő másolás, valamint a mások tulajdonában álló és/vagy illegális forrásból származó tartalmak rippelése továbbra is illegális - a szerzői jog jogosultjának hozzájárulása nélkül. Az új szabályozás azonban továbbra sem teszi lehetővé, hogy a felhasználók az on-demand streaming szolgáltatóktól, mint a Spotify és a Netflix, származó tartalmakról készítsenek magáncélra másolatot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!