Gyurkity Péter

Két változatban jön az iPhone 6

Egyes elemzők ugyan tagadják ennek lehetőségét, mások szerint azonban phablet méretű példányt is kapunk.

Az elmúlt hónapokban többször olvashattunk a hatodik generációs iPhone okostelefon várható érkezéséről, ezen pletykákban pedig többnyire két eltérő méretű változat szerepelt. Az Apple sokak szerint beszáll a kijelzők mérete terén folytatott versenyfutásba, és piacra dob egy 5 hüvelyknél nagyobb példányt - most egyszerre több értesülés is befutott.

Ezek egyike Japánból származik, és arról szól, hogy a cég ázsiai beszállítói már megkezdték bizonyos érzékelők és egyéb komponensek sorozatgyártását, készülve a közelgő debütálásra, amelyre akár már szeptemberben sor kerülhet. Itt egy 4,7 hüvelykes és egy 5,5 hüvelykes példány szerepel, ők képviselnék a hatodik generációt, ám az általában jól értesült Ming-Chi Kuo, a KGI Securities elemzője kiemeli, hogy az Apple továbbra is az egy kézzel könnyen kezelhető változatokat részesíti majd előnyben, ő tehát nem tartja valószínűnek egy phablet méretű iPhone felbukkanását.

Más forrásokat ez nem tart vissza attól, hogy szintén egy phablet várható megjelenéséről értekezzenek. Ezek egyike a végleges formát már többé-kevésbé tükröző prototípus elkészültéről ír, ez szintén jelentős méretnövekedést vetít előre a jelenleg kapható iPhone 5S-hez képest, ám nincs kizárva, hogy a felvétel hamisítvány. Másutt arról olvashatunk, hogy a gyártási tervrajzok is felbukkantak a világhálón, ezek pedig egy 4,7 hüvelykes és egy 5,7 hüvelykes telefon megjelenését valószínűsítik, 137 x 66 x 7 mm, illetve 157 x 77 x 6,7 mm fizikai paraméterekkel.

A fentieket (beleértve az állítólagos 441 ppi pixelsűrűséget) természetesen továbbra is kéretik megfelelő óvatossággal kezelni, mivel hivatalos információ nem áll rendelkezésünkre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!