MTI

Japán lehúzta a globális zenei piac növekedését

A Japánban jelentős mértékben visszaesett zeneértékesítés lelassította az iparág globális növekedését 2013-ban - derült ki a kedden közzétett adatokból.

A Hanglemezkiadók Nemzetközi Szövetsége (IFPI) szerint tavaly 3,9 százalékkal csökkent a globális zeneértékesítésből származó bevétel, elsősorban amiatt, hogy Japánban 16,3 százalékkal hanyatlott a zenei kiadványok értékesítése. A zenei világpiac második legnagyobb szereplőjét, Japánt leszámítva a globális zeneértékesítés 0,1 százalékkal kisebb volt az előző évnél, és összességében 15 milliárd dollárt tett ki.

A fizikai formátumok - a különféle lemezek - értékesítése 11,7 százalékkal esett vissza, de még mindig ezek adják a globális bevétel több mint felét. A nagy visszaesést mutató Japánban a lemezek értékesítése a leginkább elterjedt, e tekintetben az iparilag fejlett országok közül Japán helyzete egyedülálló, mivel az ázsiai országban nem terjedtek el a felhasználóbarát zenei letöltő szolgáltatások.

A digitális eladások 4,3 százalékkal nőttek és elérték az 5,9 milliárd dollárt. A digitális eladások tették ki az összes bevétel 39 százalékát, ez az arány egy évvel korábban még csak 31 százalék volt. Az ingyenesen használható zenei streaming szolgáltatások 51,3 százalékkal nőttek globálisan, és elérték az 1,11 milliárd dollárt. Európában a digitális értékesítés még erőteljesebben, 13,3 százalékkal növekedett.

Az előfizetéses online eladások több mint 50 százalékkal nőttek 2013-ban, és az Egyesült Államokban először lépték át az egymilliárd dollárt. A jelentés szerint 2013 legnagyobb példányszámban eladott albuma a brit One Direction Midnight Memories című lemeze volt, amely négymillió példányban kelt el. A második Eminem The Marshall Mathers LP 2 albuma 3,8 példányszámban, a harmadik Justin Timberlake te 20/20 Experience című lemeze lett, amely 3,6 millió példányban kelt el globálisan.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #3
    Hogy mikor lesz itt is BPT48?

    (tudom, álmodik a nyomor, vagy inkább "disznóknak gyöngyöt" lenne ) :
  • zola2000 #2
    Válság volt, ma újra növekszik ... meg a kínaiak is rákaptak a jpopra lásd snh48, meg indonézia is, lásd jkt48.
  • Tetsuo #1
    Megunták a J-popot. :-)