MTI

Több tízezer adatot kellett kiadnia az amerikai webes cégeknek

Több vezető amerikai internetes cég is nyilvánosságra hozta helyi idő szerint hétfőn, hogy a külföldi hírszerzést felügyelő titkos bíróság (FISC) végzése alapján 2012-2013-ban milyen nagyságrendben szolgáltatott ki adatokat nemzetbiztonsági nyomozások céljára.

Az adatokból kiderül, hogy az Egyesült Államok szakszolgálatai több tízezer amerikai állampolgárra vonatkozóan kértek be adatokat a Google, a Microsoft, a Yahoo, a Facebook, a LinkedIn és a Tumblr szolgáltatótól. A cégek a múlt héten állapodtak meg a washingtoni igazságügyi minisztériummal a kényszerű együttműködésre vonatkozó adatok hozzávetőleges közléséről. A Google-t 2012 utolsó hat hónapjában 12-13 ezer, 2013 első felében pedig 9-10 ezer ügyfelére vonatkozó adatok kiszolgáltatására kötelezték. A több mint egymilliárd felhasználóval rendelkező Facebooktól az első időszakban 4-6 ezer, a másodikban 5-6 ezer felhasználóval kapcsolatban kértek információkat.

Amíg a Microsofttól a FISC által felhatalmazott nyomozó hatóságok a tavalyi év első felében 15-16 ezer kliensre vonatkozó adatokat igényeltek, addig a Yahoo esetében ez a nagyságrend 30-31 ezres volt. A Yahoo közölte, hogy az információkérések felhasználóinak mindössze 0,01 százalékára (minden tízezredik felhasználóra) vonatkoztak. Az Apple a múlt héten hozta nyilvánossággal, hogy 249 felhasználójáról kértek adatokat 2013 első hat hónapjában.

Az érintett cégek hangsúlyozták, hogy a kényszerű adatszolgáltatás felhasználóiknak csak egy igen kis hányadára vonatkozott, nemtetszésüknek adtak hangot a titkos adatgyűjtés több aspektusával kapcsolatban, és reményüket fejezték ki, hogy a hétfői adatközlés csak az első lépés a nagyobb nyilvánosság megteremtése felé. A kormányzattal megkötött alku értelmében a cégek legalább hathónapos késleltetéssel tájékoztathatják csak a közvéleményt, és nem térhetnek ki a megkeresések részleteire. A megállapodás keretében a szolgáltatók visszavonták keresetüket a FISC által elrendelt megfigyelésekkel kapcsolatban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!