HENT hírlevél

Hamis mobilalkalmazások miatt perel az amerikai igazságügyi minisztérium

Ez az első olyan eljárás, amelyben okostelefonokra készült alkalmazások hamisítóit perli a Minisztérium. A négy vádlott mindegyike akár ötéves börtönbüntetést is kaphat.

"Ezek a bűncselekmények a szellemi tulajdonjogokat nagymértékben sértik egy viszonylag új, de gyorsan növekvő piacon", idézte a pcworld.com Mythili Raman-t, a Minisztérium bűnügyi osztályának helyettes főügyészét. "Bár ez az első ilyen ügy az Igazságügyi Minisztérium részéről, ennek ellenére jól szemlélteti hosszú távú elköteleződésünket a mások kreatív munkáját eltulajdonítók üldözése mellett", tette hozzá Raman. A 21 és 38 év közötti vádlottak ellen Észak-Georgiában nyújtottak be vádemelés iránti kérelmet. Bűnszövetségben elkövetett szerzőijog-sértés miatt folyik majd ellenük eljárás.

A vádlottak együttműködtek Android alkalmazások lemásolásában, hogy azokat a Snappzmarket és az Appbucket nevű, szintén általuk működtetett online boltokban árulják. Ezeket a web áruházakat már a múlt évben leállították. Az Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint ez volt az első alkalom, hogy telefonos alkalmazásokkal kereskedő online áruházak doménneveit foglalták le. A hamisítók az alkalmazások alkotóinak engedélye nélkül folytatták üzleti tevékenységüket, míg ezek az alkalmazások egyébként más, legálisan működő online áruházak (mint pl. a Google Play) kínálatában érhetőek el. A minisztérium szóvivője bírósági iratokra hivatkozva elmondta, hogy az alkalmazásokért a vádlottak előfizetési díjat kértek az online áruházakban.

A szóvivő hozzátette, hogy az egyik vádlott 2010-ben, egy öt hónapos időszak alatt csak az Appbucket-ről származó előfizetési díjakból 60 000 dollár bevételre tett szert. A Google Androidja a legelterjedtebb mobiltelefonos operációs rendszer és ez az eset is jól mutatja, hogy az okostelefonos alkalmazások mára már a hamisítók célpontjaivá váltak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!