Gyurkity Péter

Idén jöhet az első iPhone phablet

Erősödnek a nagyobb méretű iPhone okostelefonokról szóló pletykák, egyre több részlet jelenik meg.

Tavaly már több alkalommal olvashattunk arról, hogy az Apple követheti a főbb riválisok példáját és valamikor idén az eddigieknél nagyobb méretű okostelefonnal jelentkezne. Az utóbbi hónapokban az 5 hüvelykes változatok tűnnek a gyártók kedvencének, ám a mostani pletykák szerint ennél kisebb és nagyobb példány bukkanhat fel.

A forrás szerint az idei évben is két új változatra számíthatunk, ám ezek eltérő időpontban jelennének meg, eltérően a tavalyi példától, amikor az iPhone 5S és 5C egyszerre mutatkozott be a nagyközönség előtt. Az első jövevény a 4,7 hüvelykes kijelzővel ellátott iPhone 6 lenne, amely megtartaná az 1136 x 640 pixel felbontást, ám a pixelsűrűség itt mindössze 277 ppi lenne, vagyis amennyiben igaz a hír, a Retina kijelző itt elmaradhat. A hivatalos megjelenésre júniusban, valószínűleg a WWDC alatt kerülne sor.

Ezt követően futna be a nagyobb változat, amelynek neve egyelőre ismeretlen, ám mérete alapján mindenképpen a phablet kategóriába tartozna. Az 5,7 hüvelykes okostelefon az első, iOS operációs rendszert futtató phablet készülék lenne, felbontása minden bizonnyal nagyobb lesz, ám a pontos számokat szintén nem ismerjük. A debütálás az ősszel esedékes, ami egyben időt adna a cégnek, hogy kifuttassa az első példányt, elkerülve ezzel az iPhone 5C esetében látott, visszafogott érdeklődés megismétlődését.

Pletykáról lévén szó, természetesen kellő óvatosság ajánlott a fenti hírrel kapcsolatban, itt még semmi nem biztos.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szabads #2
    Elég meredek pletykák, ráadásul szvsz ez nagyon buta döntés lenne az almás cégtől. Ha forradalmit szeretnének alkotni (újra), akkor valami ilyesmivel kellene próbálkozni:
    http://szabads.ws/iphone-6/
  • tomboy013 #1
    Szerintem ez egy baromság. A retina kijelző elhagyásánál már hülyeségnek hangzik az egész. Meg a 6-os változat 5"-os kivitelezése? Az 5"-os telefonokat olyan gyártóknak éri meg piacra dobni mint a Samsung. van 1000 féle Samsung telefon és ez lefed egy piaci igényt, akinek az már baromi nagy az vesz egy Mini változatot ugyanabból a telefonból(pl Galaxy S). De amelyik Apple fan-nak már túl nagy az 5" (mert van ilyen szerintem nem kevés iPhone-os körökben) az mit fog csinálni? Vesz egy tavalyi iPhone 5-öst? :D Kétlem, hogy az a réteg a régi változatot szeretné használni, ha már van újabb is. Ugye egy bizonyos videóbók tudhatjuk hogy az nem lenne menő :D

    http://www.youtube.com/watch?v=RXVQJmdlfQs