SG.hu·

Fizetne a Microsoft a Samsungnak a WP támogatásáért

A Microsoft komoly összeget kínál a Samsungnak, amennyiben a jövőben további telefonokat dobnak piacra a Windows Phone alá, miközben a cég ingyenessé tenné WP és Windows RT változatokat.

Eldar Murtazin Twitter-lapján újabb hír jelent meg a Microsofttal kapcsolatban, ebben pedig arról olvashatunk, hogy szép summát ajánlottak fel a Samsungnak, amennyiben az a jövőben is kitart a Windows Phone platform támogatása mellett. A cég szeretné megtartani az ingadozó OEM-gyártókat, ezért további lépéseken törik a fejüket. A WP8 megjelenésekor a Samsung mellett a HTC és a Huawei döntött úgy, hogy ismét megpróbálkoznak a platformmal, ám mostanra apadni látszik a korábbi lelkesedés. A HTC terveit továbbra sem ismerjük, a Samsung pedig szintén hallgat a jövőre vonatkozó elképzeléseiről, miközben egyre-másra dobja piacra az újabb és újabb Android-változatokat. Most a Microsoft állítólag több milliárd dollárt ajánlott a dél-koreai gyártónak, amennyiben további készülékeket mutatnak be a WP alá, ami nem precedens nélküli, hiszen korábban évente pontosan 1 milliárd dollárt fizettek a Nokiának, hogy rábírják őket a szoftveres váltásra.

Jól látszik az igyekezet, hogy valahogy növeljék a szoftver piaci részesedését, itt pedig további lépéseken gondolkoznak. A cég háza táján szivárogtató források szerint felmerült a Windows Phone és a Windows RT licencdíjának eltörlése, amelynek eredményeként az OEM-gyártók ingyen jutnának hozzá a szoftverhez. Ez rögtön csökkentené a kompatibilis készülékek árát, egyben pedig további cégeket bírna rá a támogatás megkezdésére, alaposan kibővítve a kínálatot.

A bevétel ehelyett a Bing keresőn és az egyes appokon belüli reklámokból folyna be, ezzel egy időben pedig minél több felhasználót szeretnének rábírni arra, hogy előfizessen a SkyDrive, az Office, illetve a Skype komplexebb szolgáltatásaira.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© cateran2014. 01. 17.. 05:37||#22
Kicsit korulneztem, hogy mire cserelhetnema fostalicska Nexus 5-osomet (kerulje messzirol mindenki, tipushiba, hogy veletlenszeruen eldobja a halozatot nullara vagy meg annal is lejjebb, emergency calls onlyra...)
Mivel a hocipom tele az Androiddal, az Apple-ert meg nem rajongok, megnezegettem a Lumiakat..egesz sszimpatikusak voltak, amig ki nem derult (par perc guglizas utan) hogy olyan alapveto dologgal nem rendelkeznek a Windowsos telok, hogy usb tethering.....mehetnek hotspotba, de usb-n nem tetheringeznek.....En nem tudom mifele szakemberek dolgoznak mind a Googlenel, mind a Microsoftnal, de szerintem batran rugjak ki oket a picsaba (az egyik piacra dob 1 durvan tipushibas szart, meh elofordul..a masik meg 1 alapszintu featuret sporol ki..az 1 dolog, hogy nekem kellene, de mint kiderult a Nokia request listan is a csucson van, ugyhogy nem csak nekem hianyzik..)
Pontosabban -elvileg- letezik ra megoldas:
"Depending on the WP8 phone you have, you may be able to get wired tethering working. I managed it on my Ativ S. The process is actually very similar to WP7 for Samsung phones, using the Diagnosis app (##634#) and then *#7284# to be able to switch the USB mode. "QC RmNetComposite", and then you have to find the appropriate drivers. I had to install them manually - Windows Update searching didn't work - but the drivers worked fine. I'm attaching the ones I used here; use Device Manager to install them (worked for me on Win7 x64; click through the warning about signatures)."
Nevetseges....egyik ceg szarabb, mint a masik...fillerbaszo parasztvakito szarragok gyulekezete
© mousee2013. 12. 18.. 10:43||#21
"Ha az MS több szabadságot adna és nem lenne kötelezõ a csempe..."

Ha ezt megengednék, akkor elbukna a konzisztens asztali/mobil/tablet OS koncepció, ami szerintük a jövõ.

Az elképzelés nagyon jó, viszont a valóság azt mutatja, hogy ami jól mûködik mobil eszközön (mert valóban, a csempe nagyon jól mûködik, más kérdés hogy szerintem (és szerintem ezzel nem vagyok egyedül) undormány ronda), azt nem kéne erõltetni desktopon.

Mindenesetre én drukkolok a WP-nek, perpill a nokiák a legjobb ár/érték arányú telók a piacon, ha most terveznék telót venni, elgondolkodnék a WP-n, mivel ami nekem fontos egy telóban az az, hogy sokáig bírja akksiról (errõl írhatnátok pár sort akinek WP-s telója van, hogy melyik meddig bírja, cél a jelenlegi BB-m 2-3 napjának túlszárnyalása napi átlag fél-1 óra telefonálással, kb ugyanennyi netezéssel, és folyamatos gmail/fb chat/viber mellett), legyen jó fényképezõje, és lehessen SD kártyával bõvíteni.
© csimmasz2013. 12. 18.. 09:21||#20
Minden elismerésem azoknak akiknek tetszik a csempés oprendszer.
Mivel ez ízlés dolga ezért ezen nincs mit rugózni.
A wp az egyik egy stabil op rendszer ezt komoly szakértõtõl hallottam aki minden platformra fejleszt a cégünknek alkalmazásokat, azt hiszem ezzel sincs gond.
Akkor.mégis mi lehet a gond?
Õszintén szólva nekem a Bada oprendszer is nagyon tetszett csak sajna nem volt rá komunikációs app mint a skype, viber, vhatsapp, stb.
Ha az MS több szabadságot adna és nem lenne kötelezõ a csempe, én biztos vagyok benne, hogy sokkal nagyobb lenne a felhasználói bázisa.
Nem azt mondom hogy semmi csempe mert õk annó azt gondolták, hogy majd ezzel forradalmasítják a mobilok megjelenését, mint ahogy az Apple csinálta annó, a gond csak annyi, hogy az almával ellentétben nem figyeltek oda arra, hogy az embereknek tetszik e egyáltalán.

Az androidos lagolás nálam is elõfordul néha de egy középkategóriás telefont ezer féle appal megterhelve mindenféle csicsával és kényelmi funkcioval együtt azt hiszem bocsánatos bün.

Csak halkan megjegyezném a wp statikus megjelenése vajon mekkora erõforrást igényel, ha mindent lekapcsolok az androidon akkor ez sem fog soha megnyikkanni se.
© tomcsa42013. 12. 18.. 07:25||#19
"Nekem úgy tûnik, hogy nem nagyon használod ki és ezért fontosabb a laggmentesség."

Miért ha kihasználá, akkor nem érdekelné, hogy akadozik a telefon?

Más: Isten mentsen, hogy az MS lemondjon a csempékrõl. A WP a legstabilabb és a leggusztusosabb oprendszer, ami valaha kijött. Ráadásul az informatív csempék meg hasznosak is.

Ha lenne Dual-simes WP, akkor a minden napokra is azt vettem volna!

Ja és a laggdroidban van valami. Elég szomorú, hogy négy magos szörnyek kellenek, míg a másik két mobil OS-el elég az 1-2 mag is.
© Shiny Copperpot2013. 12. 17.. 23:13||#18
+1 a csempének. Az iOS-t és a droidot nem tudtam megszokni, a WP bejön. Kár, hogy viszonylag sok hibát elkövettek a bevezetés során, ha okosan csinálnák / csinálták volna, már meglehetne a piac ötöde. Persze, mindig utólag okos az ember... :)
© Vol Jin2013. 12. 17.. 22:19||#17
Szerintem a csempe letisztultabb formavilág. Használhatóságban sem szenved hátrányt. Az MS késõn lépett piacra, sok az android és az ios vezérelte telefon, és akik beleszerelmesedtek a meglévõ készülékeikbe, identitásból is szapulják az új versenyzõt. Megemlíthetném a divat szót is, csak az túlságosan felhergelne embereket egy bõvebb kifejtés után.
© Vol Jin2013. 12. 17.. 22:11||#16
Hát szerintem gyakoribb, hogy egy WP cikkben az android nevében a WP-t fikázzák, mint fordítva. Tudom, hogy vannak mainstream divatáramlatok, meg minden, de szerintem megfér egymás mellett a kettõ. Nekem a WP személy szerint kellemesebb látvány.
© sanyicks2013. 12. 17.. 18:05||#15
nincs itt kérem semmi látnivaló. Az m$ mindig így csinálja. Elõször fizet, majd átveszi a hatalmat a kifizetett erõfölénnyel, és persze a zárt megfejthetetlen cuccaival, úgy hogy szabadulni ne tudj tõle. Megcsinálta már ezt az irodai alkalmazásokkal, a játékokkal, és magával a desktop vindózzal...
© mousee2013. 12. 17.. 14:33||#14
Presztízskérdés, nem hiszem hogy meglépnék, vagy ha igen, akkor az még odébb lesz. Amíg a droid tarol, addig az MS önti a (droidból összetrollkodott) zsetont a WP-be. Nincs veszítenivalójuk.

Akkor lesz móka, ha megbarmolják picit a szabadalmakat, akkor lenne ám rohadt nagy pofára esés, és nem csak MS-nek.
© csimmasz2013. 12. 17.. 14:22||#13
Én anyit szeretnék kérdezni, hogy mikor jön el az a pont amikor azt mondja az MS, hogy ok, ez a szar csempe nem váltotta meg a világot, próbáljuk meg, hátha az emberek jobban szeretik a droid és iOs megjelenését, nosza tegyük a csempéket opcionálissá.

Lehet azon a napon megindulna a WP szekere?