SG.hu

A Magyar Telekom megvásárolt kilenc kisebb kábelhálózatot

A Magyar Telekom 2013 során sikeresen megvásárolt kilenc kábelhálózatot. A megvásárolt kisebb hálózatokon összesen 33 ezer háztartás számára elérhetők a TV-, szélessávú internet- és hangszolgáltatások. Ezek a tranzakciók - a társaság stratégiájával összhangban - tovább növelik a Magyar Telekom nagy sebességű internet lefedettségét és erősítik piaci pozícióit. A vásárlások teljes ára mintegy 850 millió forint volt.

A cég közleménye szerint átvetté a megvásárolt hálózatok ügyfeleinek kiszolgálását, akiknek a tulajdonosváltás az előfizetett szolgáltatásokban változást nem jelent, teendővel nem jár. A Telekom a megvásárolt hálózatok integrációs folyamata során végrehajtja a szükséges hálózatkorszerűsítést és szolgáltatásfejlesztést. Ezt követően a Magyar Telekom az ország egyetlen integrált, vezetékes és mobilszolgáltatójaként már az új ügyfeleinek is teljes körű szolgáltatásportfólióját kínálja majd.

Szabó János, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese az akvizíciók kapcsán elmondta: "A kilenc sikeresen lezárt ügylet jelzi, hogy az idei évben jelentősen felgyorsult a Magyar Telekom akvizíciós tevékenysége. A megvásárolt kábelhálózatoknak köszönhetően a Telekom nagy sebességű internetszolgáltatása országszerte 33 ezerrel több háztartást ér el. Ezáltal az akvizíciós tevékenység jelentősen hozzájárul a Telekom vezetékes szolgáltatást igénybe vevő ügyfélállományának növekményéhez."

A Magyar Telekom az akvizícióknak köszönhetően növeli nagy sebességű internet (HSI, high speed internet) lefedettségét, tovább erősíti piaci pozícióit és javítja eredményességét és versenyképességét, fejlett innovatív szolgáltatásokat kínálva új ügyfeleinek is. A Telekom további vásárlási lehetőségeket lát a konszolidációs fázisban levő magyarországi kábel- és hozzáférési piacon, és folytatni kívánja eredményes akvizíciós tevékenységét, amely hozzájárul a vállalat stratégiai céljainak eléréséhez, és jelentős értéket teremt az ügyfelek és a részvényesek számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)