MTI

Kémprogrammal fosztottak ki egy szegedi céget

Jogerősen négy év tíz hónap és két év hat hónap börtönbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a két férfit, aki egy számítógépes kémprogram segítségével több mint 80 millió forinttal károsította meg a Dorozsmai Nagybani Piac Üzemeltető Kft.-t.

A táblabíróság a két vádlottat számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűntett elkövetésében találta bűnösnek. Az elsőrendű vádlottat a szabadságvesztés mellett hárommillió forint pénzmellékbüntetésre is ítélte. A megszerzett pénz felvételében a vádlottaknak segítséget nyújtó férfi már korábban jogerősen másfél évet kapott. A másodrendű vádlott 2007-től üzemeltette a nyilvános illemhelyeket a szeged-dorozsmai nagybani piacon, így bejáratos volt a vállalkozás irodájába. A férfi egy barátjának, az ügy elsőrendű vádlottjának elmondta, hogy a vállalkozás pénzátutalásait interneten intézik.

Az elsőrendű vádlott letöltött az internetről egy távoli hozzáférést biztosító kémprogramot, amelyet a másodrendű vádlott föltelepített a kft. gazdasági igazgatójának számítógépére. Az elsőrendű vádlott 2010. április 16-án, egy pénteki napon átvette az irányítást a gazdasági igazgató számítógépe fölött, majd kilenc részletben összesen 82,5 millió forintot átutalt egy számlára, amelyet egy ismerőse nyitott. A számláról a hétvégén hazai és külföldi bankautomatákból a teljes összeget fölvette a vádlottak egy ismerőse, aki ezért a zsákmány tizedét kapta meg. A kémprogramot telepítő vádlottnak 20 millió forintot adott társa. A Dorozsmai Nagybani Piac Üzemeltető Kft. kára az eljárás ideje alatt nem térült meg, azt polgári peres eljárásban követelheti a vádlottaktól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!