MTI

Közösen fejlesztene drónt Németország és Franciaország

Közösen fejlesztene pilóta nélküli repülőgépet Németország és Franciaország, és a programhoz szeretnének más uniós tagországokat is megnyerni - írta hétfőn a Handelsblatt.

A német üzleti lap beszámolója szerint az "európai drón" fejlesztését régóta tervezik, de a tárgyalások az utóbbi négy évben nem haladtak előre. Németországban viszont a konzervatívok és a szociáldemokraták a koalíciós tárgyalásokon egyetértésre jutottak abban, hogy az új kormánynak előre kell mozdítania az ügyet, a berlini és a párizsi védelmi minisztérium pedig már meg is állapodott a fejlesztés elindításáról. A két ország a decemberi uniós csúcson javasolja majd, hogy uniós összefogással fejlesszenek ki védelmi célokra közepes repülési magasságú, hosszú repülési idejű pilóta nélküli gépet. Az ügyről az uniós védelmi miniszterek keddi brüsszeli ülésén is tárgyalnak - írta a Handelsblatt. A lap szerint a fejlesztésbe valószínűleg beszáll Olaszország, Spanyolország pedig jelezte, hogy érdekli a projekt.

Az együttműködés azért fontos, mert meg lehet osztani a legkevesebb egymilliárd eurós fejlesztési költséget. Az európai modell valószínűleg nemcsak felderítő gép lesz, hanem rakéták célba juttatására is alkalmas harci drón, mint az amerikai Reaper - írta a német üzleti lap. Németország már próbálkozott drónfejlesztéssel. A német hadsereg és az EADS európai légi- és hadiipari konszern Euro Hawk nevű programját az idén leállították, mert túl drága volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!