Gyurkity Péter

Samsung: brutális összecsukható telefon

Komolyan gondolja a dél-koreai gyártó, hogy minden elképzelhető változatot piacra dob, Kínában ugyanis egy brutális és kifejezetten drága összecsukható példányt mutattak be.

A Samsung évek óta igyekszik széltében-hosszában lefedni a teljes mobiltelefonos piacot, legyen szó a hagyományos, illetve az újabb okos példányokról. Ezúttal az összecsukható mobilok családját egészítették ki egy újabb változattal, amely valószínűleg inkább csodálkozást, mintsem rajongást vált majd ki a vásárlókból.


A Kínában megrendezett Heart Of The World jótékonysági koncert alatt a cég az SCH-W2014 típusjelzésű telefonról rántotta le a leplet, amely kinézetében közvetlen elődjére, valamint a kategóriában 2008-ban még elsőként felbukkanó W699-re hajaz. Ez gyakorlatilag a hagyományos mobiloknál megszokott összecsukható dizájnt jelenti, amelyet azonban két AMOLED-panel, valamint inkább az újabb okostelefonokra jellemző további hardveres elemek egészítenek ki. Ilyen a 2,3 GHz-en futó Snapdragon 800 chip, a 2 GB RAM, a 13 megapixeles hátoldali és a 2 megapixeles elülső kamera, a dual-SIM opcióval együtt.


A 32 GB-os, microSD-kártya révén még tovább bővíthető belső tárolóhoz azonban mindössze 3,7 hüvelykes kijelzőket kapunk, amelyek ráadásul 800 x 480 pixel felbontást támogatnak, míg az akkumulátor 1900 mAh-s, bár ez utóbbi legalább cserélhető, ami a W2013 esetében nem volt elmondható. A készülék súlyát sikerült 173,5 grammra leszorítani, ezzel a család legkönnyebb tagjává vált, bár az első beszámoló szerint a telefon használat közben még mindig olcsó megoldásnak érződik, különös tekintettel a műanyag borításra és a zsanér minőségére.


Ehhez képest a hivatalos ár a jól értesültek szerint 1640 dollárnak felel meg, így valószínűleg a széles tömegek eltekintenek majd a beruházástól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • StoneCold7 #12
    És ki az az elvetmült b@romállat aki kiad eny telefonért ennyit? Max. akkor, ha valakinek rohadt sok a felesleges pénze, az más, de...
  • Zodd #11
    És ráadásul még ronda is.
  • Tikal #10
    0:41-től akartam linkelni :D
  • Tikal #9
  • cateran #8
    Utananeztem..ez az olcsobb ezzel az arral..van 1 dragabb is :D
    Hat bocsi, de meg mindig nem latom mi a bubanatos faszom kerul ennyibe ezeken..ezek nem luxusmobilok, reszben ugyan high-end, de annyira azert nem..szoval mi is kerul ezen 2900-3200 us dollarba?
    "The dual 3.7 inch WVGA Super AMOLED screens remain with a quad-core 1.4GHz processor under the hood, quite possibly the Samsung Exynos 4412. 2GB of RAM is on board along with 16GB of internal storage that can be bumped up by 64GB using the microSD slot. The camera on back weighs in at 8MP with a 1.9MP shooter upfront. An 1850mAh battey powers the device and Android 4.0 is installed."
  • tacky #7
    de minek irtok hozzá ha hülyevagy valamihez???olvssd el még 1x kerres rá a neten és gondolkoz...
  • culas25hc #6
    Ha valódi bőr és mondjuk aranyozott borítást kapott volna, akkor a prémium kategóriában jó versenyző lehetne, pl egy Vertu ellen (amik tudásukat tekintve már-már kínosan gyengék). Egy jótékonysági estélyen mégis jobban mutat egy ilyen, mint valami neonszínű szilikontokos iphone.
    De így nem értem mire jó? Rossz minőség, magas ár, és praktikátlan kialakítás.
  • zaki #5
    1640 dollar, jol van, leulhetsz samsung. meg 640 is sok lenne erte.
  • fonak #4
    Hű, ez nagyon ronda... remélem csak prototípus.
  • cateran #3
    Attyauristen, az az ar..asztaleborult...Sikeresen ravernek az Applere minden negativ dologban...Szepen eltanultak, de mig az Applenek a telefonoknal, tableteknel, etc. van alapja valamennyire a premium arnak (software, design) addig mi a banatos faszom igazolja ezt az arat ezen a telefonon? Vagy beneztek es 164.0 volt az az 1640?