MTI

Büntetés a Google okosszemüvegének viselése miatt

Először büntettek meg sofőrt a Google Glass vezetés közbeni használata miatt, a járőrök a kaliforniai San Diegóban állították meg az okosszemüveget viselő nőt.

A 44 éves Cecilia Abadie az esetet követően párbeszédet kezdeményezett az ügyről az interneten, a hozzászólók közül sokan arra bíztatták, hogy forduljon bírósághoz. A Google fejen viselhető számítógépének miniképernyője a szemüveg keretének jobb felső sarkában helyezkedik el, viselője használat közben készíthet videókat, vagy fényképeket, de akár üzeneteket is írhat. A pórul járt sofőr ugyanakkor azt állítja, hogy a készülék kikapcsolt állapotban volt, amikor a rendőrök megállították - írta a The Daily Telegraph.

Kalifornia államban egyelőre nem létezik kifejezetten a Google interaktív szemüvegeire vonatkozó közlekedési szabály, a vezetés közbeni akadályoztatást ugyanakkor büntetik. A helyi KRESZ szerint vezetés közben tilos bármi olyat csinálni - például fotózni, enni, inni, sminkelni, vagy telefonálni -, ami a figyelem elterelésére alkalmas lehet. A Google 2012-ben jelentette be, hogy az internetre is csatlakozni képes szemüvegeket dob piacra. A kereskedelmi forgalomban 2014-től elérhető szerkezeteket jelenleg mintegy 10 ezer ember teszteli, vezetés közbeni használatukat azonban számos országban - köztük az Egyesült Államok mellett például Nagy-Britanniában is - büntetéshez kötnék.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Andrew1986 #4
    A GPS nem vonja el a sofőrök figyelmét a vezetéstől? Az is egy másik kis képernyő amit vezetés közben nézünk, így azt is be kéne tiltani. Az okos szemüvegbe épített térkép, még jó is lenne a vezetéshez nem káros.
  • szaboi #3
    idéznék eby régebbi kommentből:" Az első hülye aki amiatt hajt belém mert pornót néz az okos szemüvegível, feldugom a s@ggébe a vackát!"
  • Gauge #2
    Ilyen alapon azért is megbüntethetnének, mert a telefon headsetje a füledben van, vagy a kaja az anyósülésen...
  • Sippie #1
    kikapcsolva mi a szarnak hordta?