Gyurkity Péter

Már januárban jöhet a Galaxy S5

A Samsung a jelenlegi zászlóshajó vártnál alacsonyabb forgalma miatt dobná piacra korábban a következő generációt, amelyet egy újabb összecsukható példány egészít ki.


Illusztráció
A dél-koreai gyártó eredetileg márciusban rántotta volna a le leplet új készülékéről, azonban egy helyi lap szerint erre már januárban sor kerülhet, mivel az S4 a vártnál alacsonyabb népszerűségnek örvend a felhasználók körében. A jelenleg kapható okostelefon ugyan rekordot döntött, ez sem volt azonban elég a vezetőség kielégítéséhez. A család soron következő tagja egy nyolcmagos, 64 bites chipet kap majd, amelyhez ujjlenyomat-olvasó, valamint egy 16 megapixeles hátoldali kamera társul majd, ez utóbbi optikai képstabilizációval (OIS) kiegészítve. A szoftveres oldalon az Android 4.4-es (KitKat) változata kaphat helyet, bár az még nem egészen világos, hogy amennyiben a jelenlegi generáció forgalma elmarad a várakozásoktól, ezen mennyiben változtathat egy drágább példány, amely ráadásul az ünnepi szezon után bukkanna fel - az értesülést így illik kellő óvatossággal kezelni.

A cég emellett egy újabb összehajtható példányt is piacra dobhat, amely a már korábban ismertetett Henessy és Galaxy Golden változatokat követné a sorban. A kínai szabályozó hatóság háza táján megjelent anyagból arra következtethetünk, hogy az egyelőre csak SM-W2014 névre hallgató példány két Super AMOLED kijelzővel, egy 2,3 GHz-es négymagos chippel, 2 GB memóriával, 13 és 2 megapixeles kamerával, valamint WiFi és Bluetooth támogatással jelenik majd meg, a jelek szerint egyelőre kizárólag az ázsiai régióban.

A T9-billentyűzettel ellátott okostelefon érdekes megoldás, meglátjuk, mennyiben arat majd sikert a felhasználók körében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jakuza1 #22
    *feledkezz
  • Jakuza1 #21
    Ne feletkezz el, arrol se, hogy az apple csinalta az elso BSOD-s keszuleket is a maga kis kek kepernyojevel. :P
  • Kurfürst #20
    "De azt a nézetet miszerint amit az apple nem rak be a telóiba az felesleges... nos ez nem igaz. "

    Hát. Most a iOS 7-es rendszerbe belerakták ezt az androidról átvett control center szart, mert a sírt a nép hogy ez mennyire szar, mennyire jó hogy androidon ki lehet kapcsolni a wifit, a bluetoothot rögtön, és nem kell menüből birizgálni, mert ez milyen jó, nem szívja az akksit. Folyton ezen sírt az összes fandroid minden apples hírnél. Oké belerakták, csak épp az iOS-be tök fölösleges, mert valahogyan eleve úgy van beprogramozva, hogy se a wifi, se a BT bekapcsolása nem szívja érdemben az aksit (valahogyan értelmesen kezeli, nem tudom hogy, őszintén szólva nem is érdekel), legalábbis nekem mindig be volt kapcsolva és nem vettem észre különbséget. Most kapcsolgathatom ezt is, de jó.

    Kapcsolgathatom a fényerőt is, meg az airplane módot de jó, ezt se használom soha. Előhívhatom a fényképezőt (semmi értelme, már volt rá gyorsabb főképernyős gesztus). Az egyetlen praktikus dolog a vakus "zseblámpa" üzemmód.

    Annak speciel nagyon örülök hogy nem mentek bele a kinek van több megapixeles kamerája háborúba, mert őszintén szólva egy mobiltelefonos optika mellett nem sok értelme van. Még komoly gépeknél is 5-6 megapixel felett is az optika minősége a gátló tényező, nem a felbontás, csak ugye a telónál ez fix.

    Sírtak azért is, hogy nincsenek beállítási lehetőségek a fényképezőnél. Viszonylag régóta fotózó hobbifotósként azt kell mondanom, hogy az expozíciót beállító szoftver a iPhoneon zseniális, eszméletlen nehéz fényviszonyok (szembefény stb.) is nagyon jó képeket készít. Az egyetlen beállítás ami jól jöhetne, az a képméret beállítás, mert mint mondtam általában tök fölöslegesek a nagyméretű, 8 Megapixeles képek, úgysem látszik rajta annyi részlet az optika tökéletlensége miatt.
  • Bounti #19
    Ez a válaszod sokkal értelmesed mint az előző trollozós. Abban én is egyetértek veled, hogy jók az epöl cuccai. De van aki jobban szereti azt, hogy romolhat, kirootolja a telóját stb... A másik fontos dolog az ár. Én nem engedhetem meg magamnak, hogy negyedmilliós telefonom legyen (régebbi iPhone már volt a kezemben) de nem is vágyom rá. És nem az ára miatt.

    Azt aláírom, hogy jó ötleteket visznek be a köztudatba, és persze sokan másolják is őket. Sokan meg egyszerűen csak rájönnek,hogy ha ez kell a népnek akkor mi is belerakjuk. Ez stimpt. De azt a nézetet miszerint amit az apple nem rak be a telóiba az felesleges... nos ez nem igaz. Te is megemlíted az LG G2 hátsó gombját példaként.

    " Kérem! Az Apple nem az eszközök feltalálásában vesz részt siekresen, hanem jó időben, megfelelően kidolgozva tálalni ezeket a feltalálásokat."

    Ez is oké. Tehát ők csak jól használják a "spanyolviaszt". :)

    Mindenki vegye ami neki jó. Itt a vége,fuss el véle! :D
  • tomcsa4 #18
    "Miért nincs valami? Mert nincs benne az iCuccokban... Tehát felesleges is!"

    Bevallom neked, ebben van igazság. Nézz meg egy Samsung Galaxy 3-at. Mennyi minden van benne. Az öcésm pl felét se hazsnálja, pedig programozó. De volt erről régebben egy cikk is tán, hogy a mobilokba épített "fícsörök" kb 20%-át, ha használják az emberek. A többit is megnézik, de csak megnézik. Ha megnézik.

    Ezért szeretem az Aple termékeit. Ésszel vannak megépítve. Oké, az iPhone 5 kopik, elég sűrűn romlik el a wifi az apple telefonkban (3g, 3gs). De egyszerűek és nagyszerűek. Mondom ezt úgy, hogy már nincs Apple cuccom.

    Még egyszer leírom. Vannak további jó ötletek is (pl az LG hátlapra tett gombjai működőképesek, telefonáláskor kikapcsol a kijelző is jó dolog és ezt sem az Apple hozta, ha jól tudom), de van egy csomó kísérletezés is.

    Érintőképernyő a laborasztalon már volt a hetvenes években is. Kérem! Az Apple nem az eszközök feltalálásában vesz részt siekresen, hanem jó időben, megfelelően kidolgozva tálalni ezeket a feltalálásokat.
  • MaRee #17
    Ezen milyen gyorsan fog bejönni a fészbuksz? És az instagram?
  • asgh #16
    Szerintem sokan keverik a másolás és a trend szavak jelentését.
    A gyártók általában nem másolják az apple megoldásait, mert legtöbbször az apple is már másolta azokat.
    Az viszont elég nyilvánvaló, hogy az apple által sikerre vitt feature-ökből sokkal gyakrabban lesz _trend_ mind mások kísérleteiből és néha egy ötlet elterjedéséhez valóban az kell, hogy az apple előbb továbbfejlessze és beépítse az eszközeibe.
    Ez nem az apple nagyszerűségéből, vagy a gonosz marketing gépezetéből, hanem az általa követett üzleti modellből adódik. Kontrollálják a hardvert, az OS-t, a szolgáltatásokat, igyekeznek mindent egy jól működő rendszerbe integrálni és mindent a használati értéke alapján vizsgálnak. Nagyon szűk termékpalettával dolgoznak, így csak abból az ötletből lesz kész termék, aminek nagy az esélye, hogy az emberek használják is. És mivel használják, a konkurens termékekből hiányolják, ezért a többi gyártó kénytelen tartani a tempót az apple feature-ivel.
    Persze lehet ezt apple-fan meg apple-hater oldalról is kommentálni: "minden az apple talált fel" vs. "az apple mindent lopott és marketinggel lenyomta a fanok torkán", pedig a folyamatokat érzelmi túlfűtöttség nélkül is elég jól lehet látni.
  • M2 #15
    Látom itt sokan értelmezési zavarokkal küzdenek.

    Az Apple csinálta meg az első:
    - kézzel is működő, HASZNÁLHATÓ multitouch telefont (mára majdnem minden okostelefon ilyen),
    - fizikai billentyűzet nélküli, HASZNÁLHATÓ mobil OS-t (mára a legelterjedtebb Android is ilyen),
    - az első egyszerűen és jól HASZNÁLHATÓ alkalmazásboltot (mindenki lemásolta),
    - az első 64 bites mobil rendszert (jövőre jönnek majd csőstül),
    - az első HASZNÁLHATÓ ujjlenyomat szenzort (jövőre a prémium kategória tele lesz vele).

    Amik az Apple előtt voltak, azok vagy még egy laborasztalon léteztek csak, vagy olyan megoldással párosítva, ami teljesen feleslegessé tette az adott dolgot.

    Tehát NEM a találmányokat másolják az Apple-ről, hanem azt, hogy azokat hogyan is kell jól KIHASZNÁLNI.
  • Bounti #14
    wahahaha

    Én lenni troll?

    "Aki semleges, az pofázik a legvehemensebben." öhöm...

    Miért nincs valami? Mert nincs benne az iCuccokban... Tehát felesleges is!
    Ez aztán az észjárás. És még én lenni troll...

    "Neki nincsen kedvence vagy csak a "hajpaj", nem ismeri senki, fúú micsoda elit."

    Miért ne lenne kedvencem? Még az iPhone néhány tulajdonsága is tetszik. Meg olyan tulajdonsága is van ami nem. Azért kacérkodom (tehát nem birtoklom még) a haipai-al, mert azért az árért az a tudás és "minőség" nekem elég.

    "Miért nincs még Apple TV?" AppleTV Azért nincs, mert van...

    "Senki nem monda, hogy az Apple a favorit. De azt igen ,hogy állandóan az ő termékeit másolgatják." Megismétlem: Motorola Atrix

    Na jó, most már megyek. Túl nagy itt az izzadtságszag...
  • tomcsa4 #13
    Szerintem meg te vagy a troll. Az a legnagyobb troll, aki állandóan a semlegességét emlegeti. Neki nincsen kedvence vagy csak a "hajpaj", nem ismeri senki, fúú micsoda elit. Mint a politikában. Aki semleges, az pofázik a legvehemensebben. Persze sokszor értelmetlenül.

    Senki nem monda, hogy az Apple a favorit. De azt igen ,hogy állandóan az ő termékeit másolgatják. Kurfürst értelmesen leírta a lényeget.

    Miért nincs még Apple TV? Mert még nem jött el az ideje. Van más TV? Van. Ha kijön az Apple TV, akkor meg azt fogják másolgatni? Van rá kevés tétem, hogy igen. Hol volt elsőnek full HD feletti felbontás? Macbook. Apple telefonjában van full HD? Nincs. Miért nincs? Mert nem kell. Mi a fenének 3-4-5 collon. Tehát ez az úújítás értelmetlen. De 15 collon már nem baj, ha van.