Gyurkity Péter

Újabb kihajtható okostelefon a Samsungtól

Az első körben Kínában dobja piacra a gyártó újabb kihajtható, két kijelzővel ellátott megoldását, ám nincs kizárva, hogy az érdekes készülék egyéb régiókban is megjelenik.

A hónap elején olvashattunk arról, hogy a Samsung egy iker-kijelzővel ellátott, kihajtható okostelefonon dolgozik, amely a Galaxy Folder nevet kapná. Ez nem sokkal később a Galaxy Golden elnevezésre módosult a kiszivárogtatásban, most azonban a gyártó hivatalosan is bejelentett egy ilyen készüléket, amely Samsung Hennessy W789 néven jelenik meg, az első körben kizárólag Kínában.


Ez utóbbi példány szintén két kijelzőt alkalmaz, kihajtható dizájnnal, amit sokan máris elítéltek, tekintettel arra, hogy a többség mára hozzászokott a féltégla méretű okostelefonokhoz. A W789 mindenesetre két, 3,3 hüvelykes, mindössze 320 x 480 pixel felbontást támogató érintőképernyőt kapott, amelyet egy négymagos, 1,2 GHz-en futó processzor, microSD támogatás, egy 5 megapixeles hátoldali kamera, egy 1500 mAh-s akkumulátor, a szoftveres oldalon pedig az Android 4.1 egészít ki. A telefon pontos súlya 208 gramm, mérete 112,85 x 59,3 x 18,62 mm.


Ahogy azt említettük, az okostelefon egyelőre kizárólag Kínában jelenik meg, ám pontos ára, illetve a megjelenési dátum egyelőre nem ismert. Érdemes azonban ezt kiegészíteni azzal, hogy a megoldás egyaránt támogatja a CDMA és a GSM technológiát, vagyis nem kizárt, hogy a cég a többi régióban is piacra dobja a fejlesztést, már amennyiben erre lesz igény - bár az utóbbi években megszokhattuk, hogy a dél-koreai csapat rengeteg eltérő megoldást mutat be csak azért, hogy mindenképpen eltalálja a vásárlók számára optimális arany középutat.

A két kijelzővel és fizikai billentyűzettel ellátott példány egyelőre inkább negatív visszhangot vált ki, hamarosan meglátjuk, hogy ez mennyiben változik majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • thsanyi5 #2
    Én is nagyon szeretem a kihajthatókat. Nehezen adtam fel a régi ilyen formájú telefonomat egy tégla okos telefonért. De a nagy méretű kijelző szerintem nagyobb előny még akkor is ha a másiknak szeretem az alakját. Most már nem adnám oda a 4" kijelzőt ezért mert itt legalább tudok viszonylag értelmesen olvasni is. Ha a telefont csak telefonálásra használnák az emberek akkor nem számítana. De a telefon nem CSAK telefonálásra való. Sőt sokak inkább többet használják egyéb dolgokra.
  • Linkout #1
    Nagyon szeretem a kinyitható telefonokat, és a samu helyében csalnék kicsit vele, egy kijelző lenne belül, kívül egy kicsi, ami a hívó képét mutatja meg a számot/nevet, viszont egy vékonyabb pótakksi, vagy a teljes elektronika ott lenne a fenti részben, így egy combos akku elférne lent.