MTI

Kiadják a magyar honvédség kibervédelmi koncepcióját

Mától hatályos a Magyar Honvédség (MH) kibervédelmi szakmai koncepciójának kiadásáról szóló miniszteri utasítás, amely a honvédség kiberműveleti tevékenységének alapelveit, feladatait határozza meg.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) a Magyar Honvédség kommunikációs és információs rendszereinek védelméért, valamint az ehhez szükséges kibervédelmi képességek kialakításáért és fejlesztéséért felelős. A koncepció célja, hogy a nemzeti és nemzetközi törekvésekkel összhangban szabályozza a Magyar Honvédség katonai szervezeteinek vezetéséhez és irányításához szükséges katonai híradó és informatikai rendszer (MH Kormányzati Célú Elkülönült Hírközlő Hálózat) védelmi képességeinek megerősítését. A koncepció általános irányelveket fektet le a kibervédelmi feladatok meghatározása érdekében. Segíti az új képességek tervezését és kialakítását hat területen: szabályozási feladatok, elektronikus adatkezelő hálózatok biztonsági szintjének emelése, kibertámadás elleni képességek fejlesztése, szaktudás növelése, kutatás és fejlesztés, együttműködés.

Mint a HM kiemelte: a kiberbiztonság megerősítéséhez szükséges feladatok egy részének kidolgozása már folyamatban van. A védelmi képességet lépcsőzetesen alakítják ki. Az első, a hatékony eseménykezeléshez szükséges kezdeti képesség, amelynek szervezése és kialakítása az információbiztonsági törvény és a végrehajtását szolgáló rendeletek alapján megkezdődött. A későbbi lépéseket a haderőfejlesztés rendjében kell megtervezni és kialakítani - írták. A honvédelmi miniszter által a koncepcióban meghatározott feladatrendszert egy 2011-ben létrehozott munkacsoport határozta meg hosszú egyeztetések és szakterületi konzultációk végeredményeként. "Ez is jelzi, hogy a kiberbiztonság megvalósítását nem lehet egy szervezet vagy szervezeti elem hatáskörébe utalni" - emelte ki a HM, hozzátéve: "a nemzetközi és a nemzeti kibertéren belül értelmezhető magyar katonai kibertér sajátosságaiból adódó összetett fenyegetéseket csak szervezeti összefogással, az erőforrások összehangolásával és folyamatos információ megosztással lehet és kell elérni.

Takács Szabolcs biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkár, politikai igazgató szeptember 3-án az információbiztonságról és kibervédelemről rendezett nemzetközi konferencián egyebek között azt hangsúlyozta: korunk egyik legfontosabb biztonságpolitikai kihívása a kibertérben jelentkező, vagy onnan érkező fenyegetések kezelése. A kibertér biztonságossá tételében a kormányoknak is meghatározó szerepet kell játszaniuk. Nem szabad megfeledkezni a világháló használatában rejlő gazdasági, társadalmi és fejlesztési lehetőségekről sem, melyek megteremtése és kezelése szintén komoly politikai kérdéseket vet fel. Szeptember végén egy budapesti konferencián Kádár Andrea Beatrix helyettes államtitkár, a Miniszterelnökség Nemzetbiztonsági Irodájának vezetője arról beszélt az elmúlt időszakban megnövekedett a magyar kiberkörnyezetet, köztük a kormányzati rendszereket is célzó különböző forrásokból indított kibertámadások száma és súlyossága.

Hende Csaba honvédelmi miniszter februárban Juhász Ferenc szocialista országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére feltett válaszában azt írta: az informatikai üzemeltetés, az elektronikus információvédelmi szaktevékenységek és a rejtjeltevékenységek komplex rendszerébe tartozó kibervédelmi tevékenységek kialakításán - ahogy 2012-ben, úgy 2013-ban is - folyamatosan dolgoznak a HM, a Honvéd Vezérkar és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat keretei között. A tárca szorosan együttműködik a kibervédelmi téren hatáskörrel és illetékességgel rendelkező magyarországi államigazgatási szervekkel, NATO- és EU-intézményekkel, valamint a NATO és az Európai Unió tagállamaival - tette hozzá a miniszter.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!