SG.hu·

Elysium - Zárt világ

Talán az volt a baj, hogy a District 9 rendezőjének új scifijével szemben túl nagy elvárásokat támasztottunk? Végülis tűrhető az Elysium, de beérjük ennyivel?

Hogy tetszett az Elysium - Zárt világ?

Neill Blomkamp mindenkit megdöbbentett a District 9-nal, melyet egyébként saját kisfilmje alapján készített. Nem feltétlenül azért, mert zseniális lett volna a film (a többség szerint és szerintünk is igen jól sikerült), hanem mert egyrészt nagy anyagi sikert aratott vele - a közönséget valamiért érdekelte az ismeretlen rendező által, ismereten szereplőkkel, kevés pénzből forgatott scifi. Másrészt pedig azért, mert a District 9-t négy Oscar-díjra is jelölték, és nem csak mellék kategóriákban, hiszen a legjobb filmért és a legjobb forgatókönyvért járó elismerésért is harcba szállt a scifi. Pedig a scifik sosem voltak nagy Oscar-mágnesek, igaz egy évre rá az Eredet már 8 Oscar-jelölést zsebelt be.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

A District 9 után természetes volt, hogy sokat vártunk az Elysium - Zárt világtól. Kérdés, hogy ezek az elvárások mennyire játszanak szerepet az egyén végső értékelésében. Egyesek hajlamosak felspannolni magukat egy-egy filmmel kapcsolatban, hogy aztán esetleg jól pofára essenek, akik pedig már valamilyen szinten kiégtek arra esküsznek, hogy elvárásoktól mentesen kell beülni a moziba és akkor jó eséllyel éri a nézőt kellemes meglepetés. Azonban mindez csak illúzió, hiszen a film minősége nem változik, annak nincs köze az elvárásokhoz, mindössze arról van szó, hogy akadnak olyanok, akik betegesen félnek a csalódástól, ezért mintegy pajzsként tartják maguk előtt az elvárás-mentességet és később habzó szájjal hivatkoznak rá.

Az Elysium persze nem csak azért volt biztató, mert rendezője egyszer jó filmet készített, hanem azért is, mert az alapsztori érdekes volt. 2154-ben járunk, egy olyan világban, ahol a Föld nyomorúságos, veszélyes és túlzsúfolt, aki tehetős, az egy mesterséges holdon él, az Elysiumon. Azon az Elysiumon, ahol minden megtalálható a nyugodt és tartalmas életen át a legfejlettebb technológiákig. Persze az arra nem érdemes földiek is szeretnének kiváltságossá válni, így az illegális bevándorlás állandó problémát jelent az elysiumi vezérkarnak. Főhősünknek, Maxnek is az a célja, hogy eljusson az Elysiumra. Minden áron, hiszen az élete múlik rajta.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Első hallásra úgy tűnik, mintha számítana a film története, de valójában csak egy nagyon egyszerű akciómozi lett az Elysium - Zárt világ - ráadásul a nem túlságosan okos fajtából. Pedig a kezdés kifejezetten biztató, érdekes a Föld-Elysium ellentét, remekül néz ki a lepusztult világ, nagyon hangulatosan van berendezve, ebből a szempontból semmi probléma sincs a filmmel. Kár, hogy ezen a ponton meg is állt a tudomány.

Talán ugyanaz történt Neill Blomkamppal, mint sok másik rendezővel: egy alacsony költségvetésű mozi után rengeteg pénzt kapott és elszaladt vele a ló. A District 9 30 milliós költségvetése után most 115 milliót költhetett el, Sharlto Copley helyett most volt egy Matt Damonje és Jodie Fostere is (persze Copley is szerepelt a filmben) - igaz például Peter Jackson hiányzott mögüle, így nem volt, kinek a kezét fognia. Márpedig erre talán rászorult volna, hiszen a hatalmas összeg mindössze pár külsőségben mutatkozik meg, egyébként nem sokat tudtak kezdeni a büdzsé adta lehetőségekkel.

Persze az is lehet, hogy az Elysium pontosan olyan lett, mint amilyennek a rendező megálmodta és a túlságosan egyértelmű párhuzamokon kívül nem is akarta semmilyen tartalommal megölteni a filmet, mindössze pár közhelyet hányt egymásra, hogy súlytalan, szórakoztató akciózást láthassunk. Egy olyan filmet, amelynek emlékei a moziból való távozás után pár perccel törlődnek is a néző fejéből. Kár érte, mert még a zsenge alapsztoriból és a feledhető karakterekből is ki lehet volna hozni többet, csak hát a közreműködőknek nem volt kedve ahhoz, hogy egy kicsit jobban megerőltessék magukat, egyszerűen hiányzik a filmből a lelkesedés, a szív - igazi termék lett, amit pár képpel és egy 2 perces videóval el lehet adni.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Mondhatjuk, hogy az Elysium - Zárt világ elfogadható film lett - kérdés, hogy ki éri be ennyivel. Ha valakinek megfelel, hogy moziban olyasmit lát, ami mindössze elfogadható, akkor annak nem érdemes kihagynia Blomkamp új scifijét, azonban az, aki többre vágyik, ugorjon a következő premierre, szerencsére bőven volt és lesz remek film is a multiplexekben. Persze csalódás ide vagy oda, az biztos, hogy a ma bemutatott Riddick jóval kellemetlenebb meglepetést okozott, mint az Elysium. Azok a fránya elvárások?

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Elysium - Zárt világ (Elysium)
színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi, 109 perc, 2013
16 éven aluliak számára a megtekintése nem ajánlott

rendező: Neill Blomkamp
forgatókönyvíró: Neill Blomkamp
operatőr: Trent Opaloch
producer: Bill Block, Simon Kinberg

szereplők:
Matt Damon (Max)
Jodie Foster (Rhodes)
Sharlto Copley (Krueger)
Diego Luna (Julio)

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© god252013. 09. 14.. 07:39||#15
A sok negatív kritika miatt nem akartam megnézni, de végül elkezdtem és kellemeset csalódtam. Matt Damon nyafogós szinkronja borzasztó volt. Ettõl függetlenül örülök, hogy végül megnéztem.
© Seven442013. 09. 07.. 01:53||#14
Teljsen értelmetlen volt ezt a filmet elkészíteni. Valahogy éreztem hogy ez film nem hozza azt a kivánt minõséget történetben ami egy jó sci-fi-hez kell. És még ez a Neill Blomkamp vállalta volna el a Halo megfilmesítését. És persze csak úgy tudta volna ezt elképzelni ha szabad kezet kap. Nagy megkönnyebbülés hogy nem jött össze. De bízom benne Spielberg és a Microsoft valamit jót alkot a Halo sorozattal aztán ki tudja, talán utána megszületik Halo mozifilm is.
© zetortraktor2013. 09. 06.. 23:18||#13
Azért ennyire nem volt bonyolult a film, hogy még ezekre se tudj válaszolni.
© sandor82062013. 09. 06.. 17:53||#12
közepes film,jobbat vártam
© Marfy2013. 09. 06.. 14:48||#11
Csak tudnám a sok csöves minek akart az Elysiumba felmenni, hogy ugyan olyan szemétdombot csináljanak beleõle is mint a Földbõl...
Meg a varázságy is egy nagy baromság, így is túl volt népesedve a Föld, így meg már meg sem halt senki, hurrá.
© koschwarz2013. 09. 06.. 12:51||#10
Igaz, a forgatókönyv IS hiányzott belõle ;D.
© harmi20092013. 09. 06.. 10:09||#9
Amerikanizálva lett a film, egyedül ez volt a baja. A színészek szerintem jól hozták a szerepüket. Copley pedig jól játszotta a gyökeret, de a hülyét is az A-Team-ben.
© Running2013. 09. 06.. 08:28||#8
Szar film volt. Moziban látványos volt, de ennyi, pont olyan, mint a mostani filmek többsége, látványos, szar, bugyuta, értelmetlen forgatókönyvvel. A lényeg, hogy a film végén, egy másodpercig sem szabad végiggondolni semmit, mert akkor rájön az ember, hogy ezer sebbõl vérzik a film.
© e98ff2013. 09. 06.. 08:18||#7
Nekem tetszett a film. Nem volt sablonos sztorija, nem egy senkibõl lett faszagyerek darálta végig a rosszfiúkat aki kõkemény és mindig tudja mit akar, volt benne több ellentét akik szemben álltak egymással, volt egy kis látvány is. Nem életem legjobb filmje volt, de örülök, hogy megnéztem moziban.
© zetortraktor2013. 09. 06.. 06:27||#6
Most hirtelen kitalálod azt, hogy Amerika nem értené a szatírát, Magyarország vagy Peru igen? Ne csináld. A Coen-testvéreket vagy Tarantinót is Amerika "teremtette meg", sok másik rendezõvel együtt. A kulcs ott van, hogy a mainstream közönséget nem akarják fárasztani, de a mainstream közönség nem országfüggõ. Az ínyencek biztosan nem ilyen filmekre ülnek be.

A Falat pedig szerintem nem zabálták, nem hiszem, hogy olyan nagyon sikeres lett volna.