Szekeres Viktor

Készül a District 9 folytatása, a District 10

Neill Blomkamp már azt is tudja, hogy miről fog szólni a District 9 folytatása, a District 10. A nagy kérdés mindössze az, hogy mikor kötelezheti el magát a film elkészítése mellett.

Neill Blomkamp, a District 9 és a nemsokára bemutatásra kerülő Elysium - Zárt világ rendezője a Wired magazinnak adott interjújában elmondta, hogy már dolgozik első filmje második részén, melynek munkacíme District 10. Blomkamp tervei olyannyira komolyan, hogy már el is készített a tervezett folytatás szkriptjének 18 oldalas vázlatát, bár a történetről természetesen semmit sem árult el, mindössze annyit mondott, hogy az "kiba##### állat".

Persze még véletlenül sem minden papsajt, ugyanis a rendező azt is elmondta, hogy egyelőre nem áll módjában elkötelezni magát a film rendezése mellett, így bizonytalan, hogy mi lesz a történet tervével. A második rész elkészítésére vonatkozó szándék egyébként a stúdió részéről teljesen érthető, hiszen a 30 millió dollárból készült District 9 nem csak 210 millió dollár bevételt ért el világszerte, hanem 4 Oscar-jelölést is kapott, többek között a legjobb film kategóriájában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bhalage #4
    kibaszottul várós!
  • cylonflatus #3
    Csak minél előbb legyen belőle valami!
  • AZUL #2
    szerintem csak utóbbi, s a visszaalakulásról... :) de végülis mindegy, jöhet. nagy film volt nagyon.
  • toarpad #1
    Az új elkülönítő táborról,mi másról... És a visszatérésről :)