Szekeres Viktor

Egyre jobban néz ki a Hellboy 3

Egyre jobban áll egy esetleges harmadik Hellboy-film szénája, a jólértesültek már azt is tudni vélik, hogy melyik cég fogja gyártani a képregény-sorozat új epizódját.

A képregény-rajongók nagy örömére ismét pozitívumokról lehet beszámolni a Hellboy (itthon: Pokolfajzat) köré épülő filmsorozatot, illetve annak harmadik részét illetően. A ShockTilYouDrop írta meg, hogy a Hellboy-filmek rendezője, Guillermo del Toro, valamint a címszereplő, Ron Perlman szombat este együtt vacsorázott a Legendary Pictures produkciós cég fejével, Thomas Tullal.

Del Toro elmondta a filmes lap munkatársának, hogy egyrészt mind ő, mind Perlman nagyon szívesen megcsinálná a Hellboy 3-at, másrészt pedig Tull is azt mondta, hogy nagyon szívesen látná a film elkészültét. Mindez persze nem jelent semmit, a Legendary vezetője nem azt mondta, hogy meg is csinálná, de később Perlman is egyetértett abban, hogy a produkciós iroda remek gyártó partner lehetne, s nem minden stúdió lenne képes elkészíteni a tervezett filmet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)