Szekeres Viktor

Legalább egymilliárd forintból készül a Toldi Miklós-mozifilm

Nagyszabású magyar film készül Arany János Toldija alapján. A költségvetése még nem ismert, de az biztos, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap 900 millió forintot adott támogatásképp.

A Magyar Nemzeti Filmalap döntőbizottsága 900 millió forint gyártási támogatást szavazott meg az Európa Filmdíjas Pálfi György rendezésében készülő Toldi-filmnek. A nagyszabású mozifilm a magyar irodalom egyik legnagyobb hősének kalandjait fogja elmesélni, s a romantikus dráma az ígéretek szerint látványos vizuális trükkökkel fog életre kelni.

A Toldi-film a tervek szerint 2013 szeptemberétől készül magyar nyelven, nemzetközi szereplőgárdával és a legmodernebb technikákkal a Katapult Film gyártásában. A film forgatókönyvét Pálfi György, Ruttkay Zsófia és Szabó Iván írta, az operatőr Pohárnok Gergely lesz. A Toldi producere Angelusz Iván és Reich Péter. A hazai mozis premierre várhatóan 2014 végén kerül sor.

Pálfi György az ezredfordulón feltűnt "új magyar film" kiemelkedő alakjának számít, első mozijával, a dialógusokat nélkülöző, csupán képekkel és hangokkal elmesélt Hukklé-val elnyerte az Európai Filmakadémia Legjobb elsőfilm-díját. Később a cannes-i filmfesztiválon bemutatott, többszörös díjnyertes Taxidermia című filmjét világszerte műsorra tűzték a mozik, tavaly pedig a Final Cut - Hölgyeim és Uraim című montázsfilmjével tért vissza Cannes-ba, a "Cannes Classics" elnevezésű filmválogatásba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #11
    a várkonyi filmek sikere azért annak is volt köszönhető, hogy a színészgárda kurvajó volt, valóságos félistenek a korszakban, ráadásul semmi más nem lehetett nézni.
    ilyen volumenű sikerre egyértelműen nem számíthat magyar film a megváltozott körülmények miatt. arról nem is beszélve, hogy valóban, ma egy tini inkább veri beiberre, mint a magyar irodalom klasszikusaira. reménytelen. nem a film, a helyzet.
  • zetortraktor #10
    Hollywoodban ugyanaz van. Sam Mendes rendezte a Skyfallt, Foster a World War Z-t, Webb a Pókembert, Brannagh a Thort, Black a Vasember 3 előtt is Kiss Kiss Bang Banget csinált. Lehet, hogy aki dolgozott kis pénzzel, az óvatosabban bánik a naggyal.
  • Zombee #9
    Kérdés, hogy van-e értelme egy hazai mértékkel nézve szuperprodukciót odaadni egy tehetséges művészfilmesnek? Ha már ennyit költenek rá, igazi közönségsikert akarnak gondolom - bár az a Kis Vuknál sem voltak gondolom minőségi elvárások.
  • Atisz #8
    Szerintem jó, hogy végre klasszikusokhoz nyúlnak vissza.
    Emlékszik még valaki a Várkonyi filmekre: Egy magyar nábob, A kőszívű ember fiai, stb.? Még ma is nézhetőek a hatalmas színészek, a csodás díszletek, na és persze a szerzők zsenialitása miatt.
    Remélhetőleg a Toldit is a monumentalitás fogja jellemezni és nem a pénzosztás, mint pl. a Sorstalanságot (aminek megfilmesítése mellesleg jellegéből adódóan eleve halott ötlet volt).
  • gombabácsi #7
    a hukkle mondjuk marha jó film
  • hapi #6
    Pénzosztás ez tuti. Lásd még kis vuk.
  • Laza #5
    Gondolom nem hiszik, hogy ez itthon fog megtérülni? Külföldön meg kit érdekel egy 'magyar hős'?
    Bár lehet kap valami tesre simuló rucit, és akkor máris nagyobb az esélye :D
  • netperformer #4
    Egy általános iskolás is leszarja Toldit, Arany Jánossal együtt, akkor ezek hogy a 'szomba akarnak labdába rúgni? Ugyan az a mutyi mint mindig. "Csináljunk egy szar filmet és osszuk ki a lóvét a haveroknak." Magyarisztán, én így utállak. Ennyi pénzből már csinálhatnának egy olyan alsókategóriás szart, ami vissza is hozza a befektetést. Ha meg még egy tehetséget is beengednének a bal'sz haveri gárdába, akkor még lehet profitot is hozna.
  • Johnye840 #3
    Reménykedni lehet.....de túl sokat már nem lehet várni a magyar filmgyártástól. Félek, hogy ismét lenyulják a költségvetés háromnegyedét és kapunk egy hulladékot....DE! Azért bízom benne, hogy nem így lesz
  • jeti00 #2
    mint az ember tragédiája? az is remek lett...
    mit tudunk a katapult filmről?