Szekeres Viktor

Újabb óriásrobotos scifi készült el - itt az előzetes

Az Asylum a Pacific Rim várható sikerét meglovagolva mutatja be az Atlantic Rim című óriásrobotos filmet, melyet eredetileg egyébként From The Sea címen terveztek megjelentetni.

Ahogy azt már megszokhattuk, az Asylum stúdió évente jelentkezni szokott 3-4 mockbusterrel, azaz hollywoodi sikerfilmek olcsó változatával. Illetve nem is sikerfilmekével, hiszen az Asylum-filmek még a mozis premierek előtt kerülnek lakossági forgalmazásba, inkább olyan alkotásokéval, melyek látványosak, s jókora költségvetéssel rendelkeznek. Ezúttal a Tűzgyűrű, vagyis a Pacific Rim utánérzését láthatjuk tőlünk, melynek címe Atlantic Rim.


Sokan vádolják meg az efféle mockbusterök miatt lopással az Asylumot, holott erről szó sincs, hiszen a stúdió nem a kész filmeket másolja le, hanem mindössze az alapötlet (és a címet) veszi kölcsön, de azokhoz értelemszerűen már saját forgatókönyvet kell íratniuk, hiszen a forgatás idején általában még nem ismerhetik a hollywoodi verzió sztoriját. Az Atlantic Rim történetét talán lehet dekódolni valamennyire az előzetesből, a filmet Jared Cohn rendezi, főszereplője pedig Grahame Greene, David Chokachi és Treach, azaz Anthony Criss lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • god25 #11
    Én az X generáció vagyok. A bébibumm utáni, ha úgy tetszik. :)
  • Etinger #10
    Szar és szar között is van különbség. Aztán van az akkora szar, amiről már írni is kellemetlen. Na ez az a kategória.
  • csgj #9
    Graham Greene??? :-/ Ő egy jó színész...
  • Cat #8
    Miért jut eszébe valakinek látványfilmet csinálni pénz nélkül? Történettől függetlenül, 100-150 millió dolláros költségvetéssel még sikeres is lehetne egyébként.
  • Zombee #7
    Megeshet, hogy a mockbuster szórakoztatóbb az eredetinél, pl. a Csatahajó esetében.
  • Hedgehunter #6
    Ott a pont, csak sokan mert a CG nem a phhu de elonek nez ki, mar "gagyi" a film.. :)
  • zetortraktor #5
    Te melyik generáció vagy? Komolyan azt hiszed, hogy te semmi olyat nem fogyasztasz, amitől valaki sikítva rohan el a világba? Zenét vagy könyvet vagy netes oldalt vagy kaját? Miért hiszik sokan, hogy az ő ízlésük a többieké fölött áll?
  • sandor8206 #4
    az a legszomorúbb, hogy a trailert megnézve a CG kívül kb. ugyanaz a szint mint a Pacific
    halivúdi filmeket a kupac szartól csak a CG választja el.
  • god25 #3
    Nem akarom elhinni, hogy ez tetszik a mostani generációnak.
  • endrev #2
    Hát, gondoltam a trailerek megnézése nélkül fogom ideírni, hogy ezt a szart se fogom megnézni, de mondom legyek már korrekt, így aztán a trailer megtekintését követően írtam ide ugyanazt.. :D

    Xido, igen, akkora a piac, hogy még a kakira is van elég vevő.

    Legalább lett munkájuk ezeknek a színészeknek és egyéb filmes szakembereknek is.