Szekeres Viktor

Az első képek a 300 második részéből

Sokan várják már hónapok óta, hogy megérkezzen a 300 folytatásának első előzetese, s bár a trailer premierjére is sor kerül nemsokára, egyelőre be kell érnünk pár fotóval.

Igaz, hogy egyelőre előzetest még mindig nem láttunk a 300 folytatásához, az Amerikában augusztus másodikán bemutatásra kerülő 300: Rise of an Empire-höz, de végre megérkeztek az első hivatalos képek. A filmet az a Noam Murro rendezte, aki 2008-ban a közepes Zseni az apámat is készítette, a történet alapján pedig, akárcsak az első filmét, Frank Miller képregénye adja. Igaz ez a képregény, a Xerxes, még nem jelent meg.


A képregény története alapján a film forgatókönyvét Zack Snyder és Kurt Johnstad írta, a főbb szerepekben pedig olyan színészeket láthatunk, mint Rodrigo Santoro, Eva Green vagy Sullivan Stapleton, mellettük pedig fel fog tűnni Lena Headey, Hans Matheson, David Wenham, Igal Naor, Callan Mulvey, Jack O'Connell és Andrew Tiernan. A film ezúttal egy tengeri összecsapásra fog koncentrálni, melyben görög Temisztoklész néz farkasszemet Xerxésszel és Artemisiával, a perzsa flotta parancsnokával.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jamboox #10
    Dehogynem, hát láttuk a filmben!
  • GaborT28 #9
    Szerintem a történelemkönyvet sem olvasták; nemhogy még a képregényt...
    (az értelmi szint megint kivillant)
  • NovaTerra #8
    Ti miről beszéltek? A 300 című film képregény adaptáció. Thermopülai csata ihlette meg az írót és készített egy képregényt. Majd abból készítettek egy filmet.

    Legközelebb mi lesz? Valaki majd beírja, hogy Amerika kapitány valójában nem is volt ott a világháborúban?
  • asgh #7
    Nem mindig csak a sikeresség, hanem a történetmesélés logikája miatt is ferdíteni kell néha a valódi történeteken.
    Ha pedig még egy alig pár órája zajlott, alaposan dokumentált tömegdemonstráción résztvevők számát is képesek egyesek hitkérdésként felfogni, hogy pár százan, vagy pár százezren vettek-e részt rajta, akkor miért csodálkozunk, ha az évezredekkel ezelőtti történetek hitelességével kapcsolatban megoszlanak a vélemények?
  • nessboth #6
    Ja, meg mondjuk ott volt a 300 spártai meg a többi görög városállamból még jó pár ezren. Szóóval...
  • Sippie #5
    "a 300 sem úgy volt ám a valóságban, mint ahogy a filmben"

    pedig szerintem mindenki hitt az élőhalottakban, meg a levegőben úszó nőben...
    állítólag egy képregényből lett készítve a film, amiben ilyenek voltak, nem pedig a töri könyv alapján dolgoztak.
  • tomboy013 #4
    Az meg a másik hogy lehet nem is volt még csak hasonló csata sem a történelem folyamán, azt találnak ki amit akarnak
  • tomboy013 #3
    Ezen szerintem senki nem lepődik meg, az igaz történet alapján készült filmekben is rengeteg ferdítés van annak érdekében hogy sikeres lehessen a produkció.
  • KopaszIsten #2
    :D

    Én is gondoltam hasonlóra, hogy lehetne a film címe 301, vagy valami hasonló. :D

    Amúgy halkan jegyzem meg, hogy a 300 sem úgy volt ám a valóságban, mint ahogy a filmben, de hát nézhetőbbre kellett varázsolni... :)

    Látta valaki a 300 paródiáját? Én azt is imádtam. :D
  • Gulyu84 #1
    600