Szekeres Viktor

Megvan, miről fog szólni a Függetlenség napja 2-3

20 évvel az eredeti film történései után fog játszódni a Függetlenség napja második és harmadik része, aminek főhőse nem Will Smith ID4-es karaktere lesz, hanem a mostohafia.

Hollywood egyre inkább kezdi átvenni a tévés modellt és filmek esetében is sorozatokban gondolkodik, hiszen a folytatások rabjainak bizonyuló közönségnek könnyebb eladni egy sokadik részt, mint egy teljesen új alkotást. Ennek megfelelően Roland Emmerich is egyszerre két Függetlenség napja-epizódban gondolkodik, és az Entertainment Weeklynek adott interjújában azt is elmondta, hogy miről szólna a ID Forever Part I és az ID Forever Part II.

A rendező elárulta, hogy jelen állás szerint a filmek története 20 évvel az első epizódot követően játszódna, egy olyan világban, melyben az emberek tudják, hogy a földönkívüliek vissza fognak térni. Mint ahogy azt is tudják, hogy féreglyukak segítségével lehet utazni az űrben, tehát ami az idegenek számára csak 2-3 hét, az számunkra akár 20-25 év is lehet.

A rendező biztosra veszi, hogy Bill Pullman az új epizódokban is szerepelni fog, azonban Will Smith jelen állás szerint nem lesz benne a filmekben, "helyette" a mostohafia, Dylan fog szerepelni, s mellé csatlakozik még pár, fiatal szereplő.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jamboox #10
    Biztos, hogy nem Jaden játsza majd a fiát, mert ő még fiatal lenne a 20 évvel idősebb mostohafiú szerepére, aki az eredetiben kb. 7 éves volt.

    Szerintem egyébként nem kellene bántani azt a filmet, az úgy jó, ahogy van.
  • zetortraktor #9
    LOL. Persze. Tetszik, amikor valaki random vagy bulvárinfót beszop. És terjeszti.
  • kanduhr #8
    Nem, SMith elvállalta volna... 50 millió dollárért. De nem egyeztek bele.
  • bmw #7
    Smith gyerek akkora meno, hogy mar derogal neki ebben jatszani? Elmehet ahova gondolom....
    Jeff Goldblum-ot nagyon varnam a filmben!
  • Narxis #6
    +1
  • jawarider2 #5
    " aminek főhőse nem Will Smith ID4-es karaktere lesz, hanem a mostohafia."

    Nekem ennyi elég is volt a filmből. (Szidhatjátok bármelyik rokonomat)
  • csuszi #4
  • GaborT28 #3
    Jó lenne, ha előszednék valahonnét Goldbulmot. Nagyon jó színész, szívesen látnám megint a vásznon. Abban a néhány filmben amikben közismerté vált(Légy, JP 1-2), bebizonyította, hogy zseniális színész, akire csak megfelelő szerepet kell osztani. Egyéniség a fickó...
  • Magnum PI #2
    20 év? Akkor az 2016?
  • Ender Wiggin #1
    remélhetőleg nem a kis smith köcsög játssza majd. pullmannál érdekesebb, hogy goldblub visszatér-e?