SG.hu·

Saját filmet kaphat a Halálos iramban-sorozat egyik kedvelt karaktere

Úgy tűnik, hogy a Universal stúdió nem elégszik meg azzal, hogy minden második évben Halálos iramban-filmet készítsen, a lyukakat szívesen kitöltenék egy testvérsorozattal.

A hollywoodi stúdiók már jó ideje próbálnak minél kevesebbet kockáztatni és a biztos bevételekre hajtva olyan produkciókkal előállni, melyek biztosan érdekelni fogják a közönséget. A nézői igények kielégítése céljából egyre több folytatás születik, de a jövő minden bizonnyal a spinoffoké lesz. Ez a testvérfilmes műfaj persze nem számít újdonságnak, hiszen már korábban is előfordult, hogy egy filmből ismert karakter köré új filmet építettek.

A legújabb ilyen filmterv a Halálos iramban-sorozatból jöhet létre. Már a 2011-es ötödik epizód után is szárnyra kaptak azon pletykák, hogy a Luke Hobbsot alakító Dwayne Johnson köré saját sztorit írhatnak, s most, a hatodik epizód bemutatója előtt úgy tűnik, hogy valóban vannak ilyen tervek. Johnson az Empire mozis magazinnak adott interjújában mondta el, hogy akár már a Halálos iramban 7 előtt moziba kerülhet Hobbs saját filmje. Ki is fejtette, hogy a Halálos iramban 6 egyik célja, hogy tovább építse karakterét, hogy könnyebben köré lehessen építeni egy saját sztorit, aminek létrejöttét a színész már alig várja.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© jamboox2013. 03. 23.. 00:16||#1
Mi is alig várjuk! Jó karakter.