Szekeres Viktor

Megvan, mikor láthatjuk az első Steve Jobs-mozifilmet

Megvan, hogy ki lesz az amerikai és nemzetközi forgalmazója a Steve Jobs életéről szóló egyik mozifilmnek, mint ahogy az is kiderült, hogy mikor láthatja a jOBS-ot a széles közönség Amerikában.

Eldőlt, hogy az előzetes pletykáknak megfelelően az Open Road Films filmstúdió fogja bemutatni a Steve Jobs életéről szóló egyik mozifilmet, a jOBS-ot. Az ORF a filmet gyártó Five Star Feature Films produkciós irodával társul és jelen állás szerint a széleskörű premierre Amerikában áprilisban kerülhet sor, de már előtte is láthatják a jOBSot a kiválasztották, hiszen az idei Sundance fesztivál záró produkciója lesz.

A jOBS története Steve Jobs főiskolás éveit követő felemelkedéséről fog szól, arról, hogy vált a 20. század egyik legkreatívabb elméjévé és cégtulajdonossá. A filmet Joshua Michael Stern (Sohaország, A döntő szavazat) rendezte, a forgatókönyvét pedig az elsőszkriptes Matthew Whitely írta. Steve Jobsot Ashton Kutcher alakítja majd, mellette pedig olyan színészeket láthatunk, mint Dermot Mulroney, Josh Gad, Lukas Haas, J.K. Simmons és Matthew Modine. (A jOBS nemzetközi eladásaiért az Inferno Entertainment fog felelni, így hozzánk egy kisebb forgalmazó hozhatja be - ha arra érdemesnek találtatik a film.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • G_ArchAngel #7
    Én sem értem mire céloz, mert svájci származású anyja, szíriai arab apja volt.
  • kalapos01 #6
    Az biztos, hogy nem lesz unalmas, hiszen akkor minek csinálnák meg. És egy ilyen élet eleve nem lehet unalmas. A többi puszta hozzánemértés: egy ilyen film sosem lesz oscaresélyes, eleve kevés mozis, ne, téli bemutató, kis stúdió, nem túl menő készítők és színészek, stb. Csak azért, mert valaki amerikai, pláne nem kapna oscart az élete.

    Majd ha elkészül a Sorkin-féle Jobs-film, az más tészta lesz. Ő már múltkor is egy 5csillagos filmet írt Mark Zuckerbergről. Sosem hittem volna, hogy egy életrajzi film annyira jó lehet.
  • Dynamic #5
    Előre tudod, hogy dögunalmas lesz... istenem. A származással meg nem értem kire, mire akarsz utalni, és hogy mi köze ennek az Oscar-díjhoz, az rejtély.
  • nessboth #4
    származás, 2 és félórás dögunalom, életrajzi film, jó biznisz az apple-nek.
  • cstommy #3
    Ebből a filmből megtanulhatják a kisgyerekek hogy hogyan lopjuk össze a szabadalmakat :)
    Mondom ezt én akinek almás telefonja van
  • Nyiri #2
    Miért is?
  • nessboth #1
    legjobb film: Oscar díj 2014.