Szekeres Viktor

Az RTL Klub lepasszolt egy várva várt scifisorozatot

Nemsokára kiderül, hogy megérte-e a hosszan tartó várakozás, hiszen ha nem is az RTL Klub, de egy másik csatorna januárban bemutat egy régóta várt inváziós scifisorozatot.

Végre magyarul is láthatjuk az ABC csatorna 2009-ben bemutatott inváziós scifisorozatát, a V-t. Annak idején az RTL Klub még a premierje előtt lecsapott a szériára, azonban miután az nézettségben és minőségben sem hozta az elvártakat, a csatorna lemondott arról, hogy az amerikai bemutató után itthon is műsorra tűzze. 2009 óta már több év is eltelt, s úgy tűnik, hogy 2013. elején, egész pontosan január hetedikén végre a széles közönség is megismerheti a V-k történetét.


A hazai premierre nem az RTL Klubon, hanem a Coolon fog sor kerülni 23:15-kor, a szériát pedig V, mint veszélyes címen kell keresni a tévéújságokban. A sorozat története egy első pillantásra barátságosnak tűnő földönkívüli fajjal történő kapcsolatfelvételről szól - idővel persze kiderül, hogy az idegenek látszatbarátsága mögött komoly célok húzódnak. A V, mint veszélyes összesen 2 évadot ért meg, ami 22 epizódot jelent - nagyjából annyit, mint az eredeti, 1983-as minisorozat és az abból készült széria.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #11
    Hát, nem véletlen, hogy bukott, nagyon igénytelen volt. 8 vagy 10 részig bírtam, de azóta is áldom az eget, hogy elkaszáltam, mert ahogy olvastam csak még szarabb lett. Pedig az eredeti milyen jóféle volt..., de undorító dolog, amikor a csatorna beleszól a történetbe és kirúgják a sorozat készítőjét, mert nem engedelmeskedik.

    Az már csak hab a tortán, hogy az űrhajós jelenetek a virtuális díszlettel zséfilmesek voltak, Tylernél szarabbul megírt karakter pedig nem sok van a sorozatos világban.
  • NEXUS6 #10
    Szerintem csak néhány rész volt nagyon gyengus. Kifejezetten jó szálak voltak benne.

    Az uccsó részben meg tökre megkavarták a xart ahhoz, hogy legyen még egy évad, de sajna a csati így döntött, bár még egy darabig lebegtették a dolgot.
  • Frosty01 #9
    jah, ezt én is néztem , tényleg jó volt.
  • Narxis #8
    Nem ez nem igaz, végig jó volt.
  • endrev #7
    Talán "V, mint látogató" jobb lett volna, Loky? Esetleg simán csak "L"? :) Akkor meg azon anyáztál volna, hogy hogy bírtátok ilyen bénán lefordítani.

    Nekem tetszik a "V, mint veszélyes". Tökéletesen megfelel a célnak, hogy megmaradjon a címben a V-betű, de többet is mondjon az angolul nem tudó nézőknek, akik baromira nem értenék, hogy mitől csak V. Ez az M mint műfordítás, és így van rendjén.
  • zetortraktor #6
    Az első rész nagyon jó volt, de utána valami döbbenetes gány lett a minősége, rettenetesen igénytelen.
  • loky #5
    A "V, mint veszélyes"-en egy kicsit meglepődtem. Hogy lehet ilyet írni? A "V" a "visitor"-ból jön, de nem spojlerezném el a dolgokat.
    Nekem is egyik nagy kedvencem. Habár a vége egy kicsit már laposodott, de lebírt volna még egy évadot.
    Amúgy Zombee megnyugtatására, igen, rondát mint az állat...
  • NEXUS6 #4
    Hát ezt eltaláltad!


    Amúgy nekem nagy kedvencem. Sajnálom, hogy abbahagyták, amikor ráadásul kevésbé nézett sorozatokat meg lélegeztetőgépen tartanak.
  • CybeRick #3
    V jóval régebbi sorozat. Mondhatni évtizedekkel korábbi.
  • Zombee #2
    Kicsit Függetlenség napja koppintás szaga van a nagyvárosok fölé parkoló űrhajókkal. Remélem, a végén amit láttunk az az volt, hogy az idegenek az emberi külsőt csak ruhaként hordják, és alatta rusnya férgek, mert a tököm tele van már, hogy minden idegen manapság úgy néz ki, mint egy kibaszott úr az űrből.