SG.hu·
Sinister - Fogod bírni idegekkel?
Nem elég, hogy különösen kegyetlen, de még félelmetes is lett a Sinister, amely holtversenyben az év amerikai legjobb horrorja lett.
Hogy tetszett a Sinister?
Amerika már nagyon régóta próbálja kitalálni, hogy mi lehet az a horroros recept, ami alapján a nézőket biztosan moziba lehet csábítani. Eddig azonban nem sikerült megtalálni a hozzávalók fix arányát. A minőség, bár szubjektív kategória, természetesen mit sem ér. Zseniális horrorok és tűzrevalók is buktak meg, mint ahogy arattak sikert is, és ugyanez a helyzet a műfajokkal: sem a talált kamerával, sem az ördögűzéssel, sem a hosszú hajú ázsiai kislányokkal nem lehet biztosra menni.
Éppen ezért, amikor egy gyártó belenyúl a tutiba, mint például a Lionsgate a Fűrésszel vagy a Paramount a Paranormal Activity-vel, akkor azzal egy időre megoldódnak az adott stúdió gondjai, hiszen minden évben egy fix folytatással elő lehet állni, míg ki nem fullad a széria. Bár előbb két alacsony költségvetésű produkciót említettünk, természetesen az olcsóság sem alapfeltétele a sikernek, hiszen sokszor gagyit is jelent, és idén is hasaltak el egymillió dolláros horrorok.
Nyilván a horrorfilmeket legfőképp a koncepciójuk adja el, hiszen az esetek többségében a műfaj filmjei bemutatójuk első három napján már szert tesznek összbevételük 40-50%-ra. Tehát a marketingkiemelt fontosságú, azonban nem mennyiség, hanem minőség szempontjából. A Sinister marketingje jól átgondolt volt és jól is sikerült, bár tény, hogy mivel a nagyon olcsó filmek közé tartozott (3 milliós volt a büdzsé), ezért bőven költhetett rá a forgalmazó. Mindezt pedig majdnem 50 millió dollárral hálálta meg a közönség.
A film története egy családról szól, akik egy új házba költöznek és... Nem, nem, nem kell hanyatt-homlok menekülni, ezúttal nem klasszikus kísértetes sztorit fogunk látni, ahol a főhősnek ki kell derítenie a ház történetét és megbékítenie a szellemeket. A fekete ruhás nő ilyen volt idén (jó kis film lett belőle), azonban a Sinister főhőse egy író, aki bűnügyi dokumentumregényeket ír, s perverz módon, valószínűleg ihletszerzés céljából egy olyan házba költözik, ahol nemrég brutális négyes gyilkosság történt, egy családot irtottak ki. Az író ezen eseménnyel kapcsolatban már az első napon talál a padláson egy titokzatos dobozt, melyben filmtekercsek vannak, amik elmondhatatlan szörnyűségeket tartalmaznak.
A Sinister egy négytagú családról szól és nagyon kevés szereplős film, sőt, nyugodtan nevezhetjük egyszereplősnek is. A film jó része ugyanis arról szól, hogy az Ethan Hawke által alakított író nézi a filmtekercseket (velünk együtt), majd éjjel elkezd járkálni a házban, hogy neszezések forrásait keresse. Persze mindeközben feltárul maga a gyilkossági ügy is, de alapjába véve a Sinister nem a történetével és repetitivitásával fogja lenyűgözni az egyszeri nézőt - ha ugyan lenyűgözi. Ugyanis bár kellőképpen szemét és kegyetlen a film, azonban aki a sztoritól akar dobni egy hátast, az jobb, ha tovább lapoz. (Kapott ugyan némi mitológiát a film, de csak érintőlegesen, amiért nagy kár.)
És mégis, annak ellenére, hogy szinte 8mm-es gyilkosságokat mutogatnak nekünk, valamint sötétben való mászkálást olykor ijesztgetésekkel megspékelve, a végeredménynek van valami frankó minimalista hangulata (a borzongató zene és a hanghatások nagyon jók lettek), mely a sok negatív tulajdonsággal rendelkező, Hawke alakításában mégis szimpatikus főhős miatt beszippanthatja a nézőt. Arról nem is beszélve, hogy talán a Sinisterben van az év legrémisztőbb snittje, amit látva szerencsétlen esetben az ember lerúghatja az előtte ülő fejét. (Megtörtént, dokumentált eset.)
A film tehát nagyon egyszerű eszközökkel dolgozik, mégis sikerül elérnie a rendezőnek, hogy a néző "szurkoljon" a főhősnek, szorítsa széke karfáját, miközben azt mormolja, hogy "Ne menj oda, ne menj oda!" vagy "Ne nyisd ki!". Ráadásul amikor elérünk a filmben ahhoz a pontig, amikor elkerülhetetlennek tűnik a találkozás a fő "rosszfiúval", akkor bármennyire is vártuk addig a pillanatot, legszívesebben mégis kihagynánk a szembesülést, hiszen a szívünk mélyén tudjuk, hogy annak biztosan nem lesz jó vége.
A Sinister kötelező mozis program. Pont, vita nincs. Nem azért, mert mindenkinek tetszeni fog, hanem azért, mert idén itthon rettenetesen kevés horrort láthattunk itthon, s azok egy része is európai volt, a hollywoodi horror szinte alig képviseltette magát. És azért is érdemes moziban bepróbálni a Sinistert, mert nagyon hatásos. Ez persze ismét csak fura, hiszen a film egy részében azt látjuk, ahogy a főhős 8 millis filmeket néz, azonban valamiért ezek a felvételek, miképp a Paranormal Actvity kamerás képei is, sokkal erősebb atmoszférát képesek teremteni a moziteremben, márpedig az kötelező, hogy az ember élvezhessen egy horrorfilmet, neadjisten még féljen is alatta. (Van abban valami báj, hogy a modern világban az ember a nézőtéren a film nézése közben hallja a vetítőgép kattogását.)
Persze a Sinister azért is ajánlott, mert tényleg jól sikerült. Nem lesz meghatározó a műfajban, s akiket a hangulat nem kap el, látványosan fognak unatkozni, sőt, mondhatjuk, hogy a sok vak amerikai horror között a félszemű is király lehet, de hisszük, hogy egy erősebb kínálatban is megállná a helyét Scott Derrickson filmje. Mert kíméletlen és kellőképpen félelmetes is, igaz a félelemkeltés módjai és az ijesztgetések nem túl változatosak.
Éppen ezért, amikor egy gyártó belenyúl a tutiba, mint például a Lionsgate a Fűrésszel vagy a Paramount a Paranormal Activity-vel, akkor azzal egy időre megoldódnak az adott stúdió gondjai, hiszen minden évben egy fix folytatással elő lehet állni, míg ki nem fullad a széria. Bár előbb két alacsony költségvetésű produkciót említettünk, természetesen az olcsóság sem alapfeltétele a sikernek, hiszen sokszor gagyit is jelent, és idén is hasaltak el egymillió dolláros horrorok.
Nyilván a horrorfilmeket legfőképp a koncepciójuk adja el, hiszen az esetek többségében a műfaj filmjei bemutatójuk első három napján már szert tesznek összbevételük 40-50%-ra. Tehát a marketingkiemelt fontosságú, azonban nem mennyiség, hanem minőség szempontjából. A Sinister marketingje jól átgondolt volt és jól is sikerült, bár tény, hogy mivel a nagyon olcsó filmek közé tartozott (3 milliós volt a büdzsé), ezért bőven költhetett rá a forgalmazó. Mindezt pedig majdnem 50 millió dollárral hálálta meg a közönség.
A film története egy családról szól, akik egy új házba költöznek és... Nem, nem, nem kell hanyatt-homlok menekülni, ezúttal nem klasszikus kísértetes sztorit fogunk látni, ahol a főhősnek ki kell derítenie a ház történetét és megbékítenie a szellemeket. A fekete ruhás nő ilyen volt idén (jó kis film lett belőle), azonban a Sinister főhőse egy író, aki bűnügyi dokumentumregényeket ír, s perverz módon, valószínűleg ihletszerzés céljából egy olyan házba költözik, ahol nemrég brutális négyes gyilkosság történt, egy családot irtottak ki. Az író ezen eseménnyel kapcsolatban már az első napon talál a padláson egy titokzatos dobozt, melyben filmtekercsek vannak, amik elmondhatatlan szörnyűségeket tartalmaznak.
A Sinister egy négytagú családról szól és nagyon kevés szereplős film, sőt, nyugodtan nevezhetjük egyszereplősnek is. A film jó része ugyanis arról szól, hogy az Ethan Hawke által alakított író nézi a filmtekercseket (velünk együtt), majd éjjel elkezd járkálni a házban, hogy neszezések forrásait keresse. Persze mindeközben feltárul maga a gyilkossági ügy is, de alapjába véve a Sinister nem a történetével és repetitivitásával fogja lenyűgözni az egyszeri nézőt - ha ugyan lenyűgözi. Ugyanis bár kellőképpen szemét és kegyetlen a film, azonban aki a sztoritól akar dobni egy hátast, az jobb, ha tovább lapoz. (Kapott ugyan némi mitológiát a film, de csak érintőlegesen, amiért nagy kár.)
És mégis, annak ellenére, hogy szinte 8mm-es gyilkosságokat mutogatnak nekünk, valamint sötétben való mászkálást olykor ijesztgetésekkel megspékelve, a végeredménynek van valami frankó minimalista hangulata (a borzongató zene és a hanghatások nagyon jók lettek), mely a sok negatív tulajdonsággal rendelkező, Hawke alakításában mégis szimpatikus főhős miatt beszippanthatja a nézőt. Arról nem is beszélve, hogy talán a Sinisterben van az év legrémisztőbb snittje, amit látva szerencsétlen esetben az ember lerúghatja az előtte ülő fejét. (Megtörtént, dokumentált eset.)
A film tehát nagyon egyszerű eszközökkel dolgozik, mégis sikerül elérnie a rendezőnek, hogy a néző "szurkoljon" a főhősnek, szorítsa széke karfáját, miközben azt mormolja, hogy "Ne menj oda, ne menj oda!" vagy "Ne nyisd ki!". Ráadásul amikor elérünk a filmben ahhoz a pontig, amikor elkerülhetetlennek tűnik a találkozás a fő "rosszfiúval", akkor bármennyire is vártuk addig a pillanatot, legszívesebben mégis kihagynánk a szembesülést, hiszen a szívünk mélyén tudjuk, hogy annak biztosan nem lesz jó vége.
A Sinister kötelező mozis program. Pont, vita nincs. Nem azért, mert mindenkinek tetszeni fog, hanem azért, mert idén itthon rettenetesen kevés horrort láthattunk itthon, s azok egy része is európai volt, a hollywoodi horror szinte alig képviseltette magát. És azért is érdemes moziban bepróbálni a Sinistert, mert nagyon hatásos. Ez persze ismét csak fura, hiszen a film egy részében azt látjuk, ahogy a főhős 8 millis filmeket néz, azonban valamiért ezek a felvételek, miképp a Paranormal Actvity kamerás képei is, sokkal erősebb atmoszférát képesek teremteni a moziteremben, márpedig az kötelező, hogy az ember élvezhessen egy horrorfilmet, neadjisten még féljen is alatta. (Van abban valami báj, hogy a modern világban az ember a nézőtéren a film nézése közben hallja a vetítőgép kattogását.)
Persze a Sinister azért is ajánlott, mert tényleg jól sikerült. Nem lesz meghatározó a műfajban, s akiket a hangulat nem kap el, látványosan fognak unatkozni, sőt, mondhatjuk, hogy a sok vak amerikai horror között a félszemű is király lehet, de hisszük, hogy egy erősebb kínálatban is megállná a helyét Scott Derrickson filmje. Mert kíméletlen és kellőképpen félelmetes is, igaz a félelemkeltés módjai és az ijesztgetések nem túl változatosak.
|
Sinister
színes, magyarul beszélő, amerikai horror, 110 perc, 2012 18 aluliak számára nem ajánlott rendező: Scott Derrickson forgatókönyvíró: C. Robert Cargill, Scott Derrickson zeneszerző: Christopher Young operatőr: Chris Norr producer: Jason Blum, Brian Kavanaugh-Jones szereplők: Ethan Hawke (Ellison) Juliet Rylance (Tracy) Fred Dalton Thompson (seriff) Vincent D'Onofrio (Jonas professzor) |
