SG.hu·

Sinister - Fogod bírni idegekkel?

Nem elég, hogy különösen kegyetlen, de még félelmetes is lett a Sinister, amely holtversenyben az év amerikai legjobb horrorja lett.

Hogy tetszett a Sinister?

Amerika már nagyon régóta próbálja kitalálni, hogy mi lehet az a horroros recept, ami alapján a nézőket biztosan moziba lehet csábítani. Eddig azonban nem sikerült megtalálni a hozzávalók fix arányát. A minőség, bár szubjektív kategória, természetesen mit sem ér. Zseniális horrorok és tűzrevalók is buktak meg, mint ahogy arattak sikert is, és ugyanez a helyzet a műfajokkal: sem a talált kamerával, sem az ördögűzéssel, sem a hosszú hajú ázsiai kislányokkal nem lehet biztosra menni.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Éppen ezért, amikor egy gyártó belenyúl a tutiba, mint például a Lionsgate a Fűrésszel vagy a Paramount a Paranormal Activity-vel, akkor azzal egy időre megoldódnak az adott stúdió gondjai, hiszen minden évben egy fix folytatással elő lehet állni, míg ki nem fullad a széria. Bár előbb két alacsony költségvetésű produkciót említettünk, természetesen az olcsóság sem alapfeltétele a sikernek, hiszen sokszor gagyit is jelent, és idén is hasaltak el egymillió dolláros horrorok.

Nyilván a horrorfilmeket legfőképp a koncepciójuk adja el, hiszen az esetek többségében a műfaj filmjei bemutatójuk első három napján már szert tesznek összbevételük 40-50%-ra. Tehát a marketingkiemelt fontosságú, azonban nem mennyiség, hanem minőség szempontjából. A Sinister marketingje jól átgondolt volt és jól is sikerült, bár tény, hogy mivel a nagyon olcsó filmek közé tartozott (3 milliós volt a büdzsé), ezért bőven költhetett rá a forgalmazó. Mindezt pedig majdnem 50 millió dollárral hálálta meg a közönség.

A film története egy családról szól, akik egy új házba költöznek és... Nem, nem, nem kell hanyatt-homlok menekülni, ezúttal nem klasszikus kísértetes sztorit fogunk látni, ahol a főhősnek ki kell derítenie a ház történetét és megbékítenie a szellemeket. A fekete ruhás nő ilyen volt idén (jó kis film lett belőle), azonban a Sinister főhőse egy író, aki bűnügyi dokumentumregényeket ír, s perverz módon, valószínűleg ihletszerzés céljából egy olyan házba költözik, ahol nemrég brutális négyes gyilkosság történt, egy családot irtottak ki. Az író ezen eseménnyel kapcsolatban már az első napon talál a padláson egy titokzatos dobozt, melyben filmtekercsek vannak, amik elmondhatatlan szörnyűségeket tartalmaznak.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

A Sinister egy négytagú családról szól és nagyon kevés szereplős film, sőt, nyugodtan nevezhetjük egyszereplősnek is. A film jó része ugyanis arról szól, hogy az Ethan Hawke által alakított író nézi a filmtekercseket (velünk együtt), majd éjjel elkezd járkálni a házban, hogy neszezések forrásait keresse. Persze mindeközben feltárul maga a gyilkossági ügy is, de alapjába véve a Sinister nem a történetével és repetitivitásával fogja lenyűgözni az egyszeri nézőt - ha ugyan lenyűgözi. Ugyanis bár kellőképpen szemét és kegyetlen a film, azonban aki a sztoritól akar dobni egy hátast, az jobb, ha tovább lapoz. (Kapott ugyan némi mitológiát a film, de csak érintőlegesen, amiért nagy kár.)

És mégis, annak ellenére, hogy szinte 8mm-es gyilkosságokat mutogatnak nekünk, valamint sötétben való mászkálást olykor ijesztgetésekkel megspékelve, a végeredménynek van valami frankó minimalista hangulata (a borzongató zene és a hanghatások nagyon jók lettek), mely a sok negatív tulajdonsággal rendelkező, Hawke alakításában mégis szimpatikus főhős miatt beszippanthatja a nézőt. Arról nem is beszélve, hogy talán a Sinisterben van az év legrémisztőbb snittje, amit látva szerencsétlen esetben az ember lerúghatja az előtte ülő fejét. (Megtörtént, dokumentált eset.)

A film tehát nagyon egyszerű eszközökkel dolgozik, mégis sikerül elérnie a rendezőnek, hogy a néző "szurkoljon" a főhősnek, szorítsa széke karfáját, miközben azt mormolja, hogy "Ne menj oda, ne menj oda!" vagy "Ne nyisd ki!". Ráadásul amikor elérünk a filmben ahhoz a pontig, amikor elkerülhetetlennek tűnik a találkozás a fő "rosszfiúval", akkor bármennyire is vártuk addig a pillanatot, legszívesebben mégis kihagynánk a szembesülést, hiszen a szívünk mélyén tudjuk, hogy annak biztosan nem lesz jó vége.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

A Sinister kötelező mozis program. Pont, vita nincs. Nem azért, mert mindenkinek tetszeni fog, hanem azért, mert idén itthon rettenetesen kevés horrort láthattunk itthon, s azok egy része is európai volt, a hollywoodi horror szinte alig képviseltette magát. És azért is érdemes moziban bepróbálni a Sinistert, mert nagyon hatásos. Ez persze ismét csak fura, hiszen a film egy részében azt látjuk, ahogy a főhős 8 millis filmeket néz, azonban valamiért ezek a felvételek, miképp a Paranormal Actvity kamerás képei is, sokkal erősebb atmoszférát képesek teremteni a moziteremben, márpedig az kötelező, hogy az ember élvezhessen egy horrorfilmet, neadjisten még féljen is alatta. (Van abban valami báj, hogy a modern világban az ember a nézőtéren a film nézése közben hallja a vetítőgép kattogását.)

Persze a Sinister azért is ajánlott, mert tényleg jól sikerült. Nem lesz meghatározó a műfajban, s akiket a hangulat nem kap el, látványosan fognak unatkozni, sőt, mondhatjuk, hogy a sok vak amerikai horror között a félszemű is király lehet, de hisszük, hogy egy erősebb kínálatban is megállná a helyét Scott Derrickson filmje. Mert kíméletlen és kellőképpen félelmetes is, igaz a félelemkeltés módjai és az ijesztgetések nem túl változatosak.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Sinister
színes, magyarul beszélő, amerikai horror, 110 perc, 2012
18 aluliak számára nem ajánlott

rendező: Scott Derrickson
forgatókönyvíró: C. Robert Cargill, Scott Derrickson
zeneszerző: Christopher Young
operatőr: Chris Norr
producer: Jason Blum, Brian Kavanaugh-Jones

szereplők:
Ethan Hawke (Ellison)
Juliet Rylance (Tracy)
Fred Dalton Thompson (seriff)
Vincent D'Onofrio (Jonas professzor)

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© wdenes2013. 10. 19.. 11:51||#10
http://filmtukor.blogspot.hu/2013/09/normal-0-21-false-false-false.html
© broman1912012. 12. 25.. 00:17||#9
Szerintem elég gyengus lett, volt 1-2 f0satósabb rész, de összességében vártam a nagy csodát, hogy majd halálra rémisztenek egyszer...hiába vártam. A sztori nem lett volna rossz, többet vártam tõle, de nem hoztak ki belõle sokkal többet egy átlagos f0stos amcsi tinihorrornál.
© lolvagyok2012. 12. 23.. 22:51||#8
Fogod bírni idegekkel? Nem nagyon. Idegelt, hogy mikor lesz már vége ennek a langyos híg fosnak 😄
© Keither2012. 12. 23.. 12:36||#7
Nessboth, ezt én se mondhattam volna szebben, tökéletesen igazad van. Ha elõször ezt nézem meg akkor jó lett volna de az Insidious után ez lekvar.
© nessboth2012. 12. 23.. 12:13||#6
a legjobb az utolsó elõtti képen, látszik a két baloldalin, hogy azok nem is gyerekek, hanem alacsonyabb felnõttek 😄
© nessboth2012. 12. 23.. 12:11||#5
Nem rossz, de szerintem az Insidious magasról leköpi ezt, mert abbal legalább az író a végére egy kicsit elvetemült. Ebben abszolút nincsenek kiforrva a karakterek, a család többi tagja azon kívül, hogy ott van, semmi haszna a filmben, semmi borzonág. A démon meg úgy néz ki, mint a slipknot gitárosa.
© slime0012012. 12. 23.. 11:14||#4
Iszonyat gagyi és unalmas. Majdnem elaludtam rajta.
© Jani Hun2012. 12. 22.. 16:38||#3
1 szer nézendös lapos, lassu kaki😄

az utolsó 2 másodperc jó a szokásos horror filmek végére bevágott jelenettel.
© HuAn822012. 12. 22.. 09:44||#2
Jó a cikk, a mûfajt is szeretem, megnézem.
© Déta2012. 12. 21.. 23:59||#1
Nem tudom... Én nem kellett pelenkát cseréljek, miután vége lett... <#fejvakaras>