SG.hu·
Felhőatlasz - Az év filmélménye?
Pi élete és Felhőatlasz - az év legnagyobb könyvadaptációs vállalkozásai közül (Mi az A hobbit?) utóbbi hiába lett csodálatos élmény, még így is erősen megosztó.
Hogy tetszett a Felhőatlasz?
Aki azt hitte volna, hogy az év legnagyobb mozifilmes regényadaptációja A hobbit, az gondolja át még egyszer a kérdést. A legdrágább és legnagyszabásúbb adaptáció lehet, hogy Peter Jacksoné, azonban idén nem egy olyan irodalmi műből készült film, melyeket korábban megfilmesíthetetlennek tartottak. Ilyen például A Pi élete vagy a Felhőatlasz. Ráadásul ezen alkotások rendezőinek (Ang Lee, Tom Tykwer, a Wachowski-testvérek) nem állt rendelkezésükre 9 órás játékidő, hiszen tudjuk, hogy olyat csak A hobbit rendezője és a film marketingesei képesek lenyomni a közönség torkán. Sőt, míg A hobbit filmverziója csak a regény eseményeinek sima krónikája, addig a másik két film megvalósítása komoly kreativitást igényel.
A Felhőatlasz tehát mindössze 164 perces, az alapját pedig David Mitchell érdekes szerkezetű regénye jelenti. Ha a film történetéről kellene írnunk, akkor bizony nagy bajban lennénk. Míg a pár hete általunk is véleményezett Lopott szavakban három történet futott párhuzamosan a nézők szeme előtt, addig ebben a filmben hat sztorit követhetünk figyelemmel. Ezen "mesék" érdekessége, hogy egy kivételével nem direkt formában elevenednek meg előttünk, hanem elbeszélésként, levélként vagy valaki elmondásában.
A történetek helyszíne különböző, az időpontjuk is különböző, mindegyik más és más korban játszódik - és persze a karakterek is különbözőek. Persze azt tudni kell, hogy ennek ellenére a készítők szinte mindegyik főbb figurát ugyanazzal a színészgárdával játszattak el, így egy-egy színész (Tom Hanks, Halle Berry, Hugo Weaving, Hugh Grant) 4-6 karakter bőrében is feltűnhet. Persze nem teljesen különálló sztorikról van szó, hiszen egy-egy konkrétan is kapcsolódik egymáshoz az elbeszélési metódus miatt, de gondolati síkon (no, meg egy fura anyajegy révén) a többi is összeköthető.
A Felhőatlasz történetei ráadásul hangnemükben is igencsak eltérnek, hiszen akad humoros, romantikus, drámai, sőt, rejtélyre összpontosító sztori is, van scifis, hidegháborús és kalandos is - abban azonban mind megegyezik, hogy nem csak a felszínüket érdemes nézni, hanem a teljes műélvezethez mögéjük is kell látni. És a film megítélése sajnos (vagy szerencsére?) igencsak múlik azon, hogy ki mennyire akarja vagy tudja megérteni. Szó sincs arról, hogy aki megérti, annak mindenképpen tetszeni fog a film, akinek pedig nem tetszik, az hülye és az is marad - de azért azzal a csalódás elkerülésének érdekében illik tisztában lennie a nézőnek, hogy mire vállalkozik, ha belekezd a Felhőatlaszba.
Például arra, hogy oda kell figyelnie a filmre. Nem olyan bonyolult megérteni a Felhőatlaszt, hiszen bár igaz, hogy a hat történet a könyvvel ellentétben párhuzamosan fut egymás mellett, de egyik sem túl bonyolult, mindegyik tökéletesen elkülöníthető. Gondot mindössze a legelején fog az jelenteni, hogy az emberre zúdul egy csomó információ, alaphelyzet és időbe telik, míg el tudjuk helyezni a szóban forgó szituációkat. De persze az sem baj, ha mindez nem történik meg, hiszen a mesék előrehaladtával a korábbi információk és történések is egyre érthetőbbé válnak, ha elsőre esetleg még homályosak lettek volna.
Érdekesség, hogy a filmet Tom Tykwer (olyan zseniális filmek atyja, mint A lé meg a Lola vagy a A harcos és a hercegnő) és a Wachowski-testvérek (mindössze öt filmjük van, a Mátrix-trilógia mellett a Speed Racer és legjobb művük, a Fülledtség) szegmensenként forgatták egymástól teljesen külön, mind térben, mind időben. Ez még nem is lenne akkora baj, hiszen a különálló történeteknek nem tesz rosszat a különböző stílus, ráadásul a remek vágás segítségével nagyon jól összefűzték a látványos és szépen fényképezett sztorikat. Kár, hogy pár tényező kizökkentheti a nézőket, például az olykor elég fura maszkok, vagy a már említett színészsokszorozás - mindkettő érdekes élmény, azonban mégsem elengedhetetlen kellék.
A Felhőatlasz olykor csúnyán szájbarágós, máskor pedig meglepően homályos, mégis összességében remek filmélmény lett. Aki az elején felül a hullámvasútra az minden bizonnyal a végén úgy fog lekászálódni róla, hogy forog a feje és elsőre azt sem tudja, hogy mi történt vele, csak abban biztos, hogy valami nagyszerű dolog. Szó se róla, a végeredmény biztos, hogy meg fogja osztani a nézőket, amiben mindenképp a rendezők a ludasak, hiszen az ő dolguk lett volna az is, hogy művüket közelebb hozzák a nézőkhöz.
Manapság ugyanis legyen bármennyire is elgondolkodtató és mély egy film, csakis a befogadótól függ a megítélése, s bizony ezúttal nem sok választja el a Felhőatlaszt attól, hogy üresnek és sekélyesnek bélyegezzék meg. Viszont, ha eltekintünk a véleményektől, azt senki sem tagadhatja, hogy rettenetesen ambiciózus vállalás volt a rendezők részéről a film elkészítése, s csak reménykedni lehet abban, hogy a hatalmas anyagi bukás ellenére láthatunk még a Felhőatlaszhoz hasonló nem mindennapi alkotásokat.
A Felhőatlasz tehát mindössze 164 perces, az alapját pedig David Mitchell érdekes szerkezetű regénye jelenti. Ha a film történetéről kellene írnunk, akkor bizony nagy bajban lennénk. Míg a pár hete általunk is véleményezett Lopott szavakban három történet futott párhuzamosan a nézők szeme előtt, addig ebben a filmben hat sztorit követhetünk figyelemmel. Ezen "mesék" érdekessége, hogy egy kivételével nem direkt formában elevenednek meg előttünk, hanem elbeszélésként, levélként vagy valaki elmondásában.
A történetek helyszíne különböző, az időpontjuk is különböző, mindegyik más és más korban játszódik - és persze a karakterek is különbözőek. Persze azt tudni kell, hogy ennek ellenére a készítők szinte mindegyik főbb figurát ugyanazzal a színészgárdával játszattak el, így egy-egy színész (Tom Hanks, Halle Berry, Hugo Weaving, Hugh Grant) 4-6 karakter bőrében is feltűnhet. Persze nem teljesen különálló sztorikról van szó, hiszen egy-egy konkrétan is kapcsolódik egymáshoz az elbeszélési metódus miatt, de gondolati síkon (no, meg egy fura anyajegy révén) a többi is összeköthető.
A Felhőatlasz történetei ráadásul hangnemükben is igencsak eltérnek, hiszen akad humoros, romantikus, drámai, sőt, rejtélyre összpontosító sztori is, van scifis, hidegháborús és kalandos is - abban azonban mind megegyezik, hogy nem csak a felszínüket érdemes nézni, hanem a teljes műélvezethez mögéjük is kell látni. És a film megítélése sajnos (vagy szerencsére?) igencsak múlik azon, hogy ki mennyire akarja vagy tudja megérteni. Szó sincs arról, hogy aki megérti, annak mindenképpen tetszeni fog a film, akinek pedig nem tetszik, az hülye és az is marad - de azért azzal a csalódás elkerülésének érdekében illik tisztában lennie a nézőnek, hogy mire vállalkozik, ha belekezd a Felhőatlaszba.
Például arra, hogy oda kell figyelnie a filmre. Nem olyan bonyolult megérteni a Felhőatlaszt, hiszen bár igaz, hogy a hat történet a könyvvel ellentétben párhuzamosan fut egymás mellett, de egyik sem túl bonyolult, mindegyik tökéletesen elkülöníthető. Gondot mindössze a legelején fog az jelenteni, hogy az emberre zúdul egy csomó információ, alaphelyzet és időbe telik, míg el tudjuk helyezni a szóban forgó szituációkat. De persze az sem baj, ha mindez nem történik meg, hiszen a mesék előrehaladtával a korábbi információk és történések is egyre érthetőbbé válnak, ha elsőre esetleg még homályosak lettek volna.
Érdekesség, hogy a filmet Tom Tykwer (olyan zseniális filmek atyja, mint A lé meg a Lola vagy a A harcos és a hercegnő) és a Wachowski-testvérek (mindössze öt filmjük van, a Mátrix-trilógia mellett a Speed Racer és legjobb művük, a Fülledtség) szegmensenként forgatták egymástól teljesen külön, mind térben, mind időben. Ez még nem is lenne akkora baj, hiszen a különálló történeteknek nem tesz rosszat a különböző stílus, ráadásul a remek vágás segítségével nagyon jól összefűzték a látványos és szépen fényképezett sztorikat. Kár, hogy pár tényező kizökkentheti a nézőket, például az olykor elég fura maszkok, vagy a már említett színészsokszorozás - mindkettő érdekes élmény, azonban mégsem elengedhetetlen kellék.
A Felhőatlasz olykor csúnyán szájbarágós, máskor pedig meglepően homályos, mégis összességében remek filmélmény lett. Aki az elején felül a hullámvasútra az minden bizonnyal a végén úgy fog lekászálódni róla, hogy forog a feje és elsőre azt sem tudja, hogy mi történt vele, csak abban biztos, hogy valami nagyszerű dolog. Szó se róla, a végeredmény biztos, hogy meg fogja osztani a nézőket, amiben mindenképp a rendezők a ludasak, hiszen az ő dolguk lett volna az is, hogy művüket közelebb hozzák a nézőkhöz.
Manapság ugyanis legyen bármennyire is elgondolkodtató és mély egy film, csakis a befogadótól függ a megítélése, s bizony ezúttal nem sok választja el a Felhőatlaszt attól, hogy üresnek és sekélyesnek bélyegezzék meg. Viszont, ha eltekintünk a véleményektől, azt senki sem tagadhatja, hogy rettenetesen ambiciózus vállalás volt a rendezők részéről a film elkészítése, s csak reménykedni lehet abban, hogy a hatalmas anyagi bukás ellenére láthatunk még a Felhőatlaszhoz hasonló nem mindennapi alkotásokat.
|
Felhőatlasz (Cloud Atlas)
színes, magyarul beszélő, amerikai-német fantasy, 164 perc, 2012 16 éven aluliak számára nem ajánlott rendező: Lana Wachowski, Andy Wachowski, Tom Tykwer forgatókönyvíró: Tom Tykwer, Andy Wachowski, Lana Wachowski zeneszerző: Reinhold Heil, Johnny Klimek, Tom Tykwer operatőr: Frank Griebe, John Toll vágó: Alexander Berner szereplők: Tom Hanks Hugo Weaving Jim Sturgess Halle Berry Jim Broadbent Ben Whishaw |
