Szekeres Viktor

Változások a TRON 3-ban

Úgy tűnik, hogy a Disney-nél mégiscsak prioritásnak számít a TRON: Örökség folytatásának elkészítése, hiszen a már meglévő forgatókönyv-vázlat átírása érdekében újabb írót szerződtettek.

A The Hollywood Reporter infói szerint a Buena Vista stúdió új forgatókönyvírót szerződtetett a harmadik TRON-filmhez. A TRON: Örökség folytatásának első szkriptváltozatát David DiGilio, Edward Kitsis és Adam Horowitz jegyezte, az ő forgatókönyvüket fogja Jesse Wigutow, aki eddig egyetlen mozifilmhez adta íróként a nevét, a Túl nagy családhoz. A váltás azt is jelzi, hogy a stúdiónál ismét hangsúlyossá vált a folytatás elkészítésének lehetősége.

Az új forgatókönyvíró jelen állás szerint nem jelent rendezőváltást, továbbra is Joseph Kosinski neve van a projekt mellett. Kosinski az Örökséggel nem aratott túl nagy siker, ugyanis a 170 milliós költségvetés ellenére Amerikában mindössze 172 millió dollárt termelt a film, Amerikán kívül pedig 228 milliót. A rendező következő filmje egyébként a tavasszal bemutatásra kerülő Tom Cruise-scifi, az Oblivion lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!