SG.hu·
Itt a Lopakodók 12 előzetese

Lehet, hogy nemsokára itthon is láthatjuk a Lopakodók 12. részét.
Amerikában márciusban került bemutatásra a Lopakodók-sorozat tizenkettedik filmje, a Sniper: No Nation, mely valamikor fel fog kerülni itthon a Netflixre, hiszen az eddigi filmek is egyre-másra részeivé váltak itthon a platformnak. Íme a Chad Michael Collins főszereplésével készített film előzetese.
Ki hitte volna, hogy az 1993-as Lopakodók (Sniper) majdnem 30 évvel a premierje után is tényező lesz? Ugyan a második része óta már csak lakossági forgalmazásban jelennek meg a részei, de ettől még például a 8. rész elmondhatta magáról, hogy Tom Berenger az egyik főszereplője, aki az első filmben is benne. volt. A nyitány után sorozat 2002-ben folytatódott a Lopakodók 2-vel, majd 2004-ben a Lopakodók 3-mal. Ezután ismét szünetelt a széria, és csak 2011-ben adták ki a Lopakodók: Újratöltve című epizódot, amit 2014-ben Lopakodók: Örökség, 2016-ban a Lopakodók: A láthatatlan ellenség, míg 2017-ben a Lopakodók - Az utolsó bevetés követett, amelynek a címe kicsit füllentett, miképp a 2020-as Lopakodók: A végjátéké is, hiszen 2022-ben megérkezett a Sniper: Rogue Mission, 2023-ban a Sniper: G.R.I.T. - Global Response & Intelligence Team, 2025-ben pedig a Sniper: The Last Stand. Ez utóbbiak már magyar címet sem kaptak.