Szekeres Viktor

Végre érkezik a Wanted 2

Nemsokára elkészül a Wanted második részének forgatókönyve, s annak egyik írója elmondta, hogy a folytatásban nem fog szerepelni Angelina Jolie karaktere.

Már jó ideje nem hallottunk semmit a Wanted című képregény-adaptáció folytatásának terveiről, de most végre megtört a jég, és kiderült, hogy a projektet még egyáltalán nem hantolták el. A Hollywood.com beszélgetett el az első epizód társírójával, Derek Haasszal, aki elmondta, hogy Michael Brandttel jelenleg is dolgoznak a forgatókönyv második vázlatán. (Érdekesség, hogy Haas és Brandt nem sokkal a Wanted 2-vel kapcsolatos tervek bejelentése után kiszállt a projektből, de a stúdió kérésére 2011-ben visszatértek.)

Visszatérésüknek köszönhetően a film története is olyan lesz, amilyet ők elképzeltek, nem pedig a stúdió fejesei által diktált. Ez többek között azt jelenti, hogy Angeline Jolie mégsem fog visszatérni a második részre. Haas elmondta, hogy a Wanted 2 négy évvel az első epizód befejezése után fog játszódni, s benne a James McAvoy által alakított Wesley egy fiatal nőt vesz fel maga mellé nagyjából annak szellemében, ahogy az eredetiben őt is beszervezték.

Ez eredeti Wanted 2008-ban került bemutatásra a mozikban és világszerte 341 millió dollár bevételt termelt

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • koschwarz #2
    "végre"...????
    minek?
  • Prof William #1
    Csak az a kár hogy már a Wanted 1 -is SEMMIBEN még csak nyomokban sem emlékeztetett a kult képregényre. Pedig abból igazán pofás kis sztorit lelhetne összehozni, bár lehet hogy az üzenete nem jönne be pár embernek.

    Ebből kellene egy remake...