Szekeres Viktor

Jöhet a Taken 3

A hatalmas sikerű Elrabolva után a második rész még több embert érdekelt az első napokban, így természetesen máris a harmadik rész elkészítéséről folynak a tárgyalások.

Az Elrabolva hatalmas sikerének és a pozitív nézői reakcióknak köszönhetően a második rész Amerikában majdnem 50 millió dolláros nyitóhétvégét produkált Amerikában, s természetesen nemzetközileg is remekól szerepelt a film. Éppen ezért cseppet sem meglepő, hogy máris a harmadik részről jelennek meg a hírek, még akkor is, ha a gyenge második rész hatására annak várható bevételei szinte biztos, hogy alacsonyabbak lesznek.

A forgatókönyvet író Robert Mark Kamen, egy, a Hollywood.com-nak adott interjújában elmondta, hogy már folynak a tárgyalások az Elrabolva 3-ról: "Addig nem kezdtünk el róla beszélni, míg nem láttuk az első bevételi adatokat. De utána azt mondtuk egymásnak, hogy "Ó, oké. Meg kéne csinálnunk a harmadik részt is." És a Fox stúdió is azt szeretné, ha megcsinálnánk." A nagy kérdés persze az, hogy miről szólna az Elrabolva 3. Kamen elmondta, hogy a két filmben minden(ki)t elraboltak, akit el lehetett, így a folytatást más oldalról fogja megközelíteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #5
    Ugye tudod, hogy azért van 3. rész, mert te és a hozzád hasonlóak megnézték a másodikat? Már az is tök feleslegesnek tűnik, nem hiszem, hogy időt kéne rá pazarolni.
  • moviestar #4
    Bizony, rokabor! Mig az 1 egy "logikusan" osszefuzott meglepetes akciomozit alkotott, a ketto csupan az akciot tartotta meg, rengeteg logikatlan lepessel, felesleges cselekmennyekkel. Nem biztos, hogy kivancsi vagyok igy a 3-ra...
  • Betonparaszt #3
    Szerintem előzményfilm lesz.
  • AZTA #2
    Nem akarok nagy kötekedni a fanokkal, de nekem elég film+ minőségű volt az első rész is.. ez meg gondolom egy rókabőr lesz, csak most lánya helyett a feleségével.
  • Eriongtk #1
    Most Liamet kéne elrabolni.... és magát mentené meg! (bónuszpontért a végén kiderülne, hogy van ikertestvére, aki ikret vett el, akinek ikerlányai lettek, ám egyikük békés családapa, a másiknak meg vannak a speckó skilljei)