SG.hu·
Lazhar tanár úr
A tavalyi év legjobb filmjei közül újabb érkezett meg hozzánk, melynek középpontjában egy meglepő helyen elkövetett öngyilkosság áll.
Hogy tetszett a Lazhar tanár úr?
Szép lassan, de úgy tűnik, hogy láthatjuk a tavalyi év filmes krémjének mindegyik darabját. Természetesen az Oscarra jelölt angol nyelvű (vagy éppen néma) filmeket már megnézhettük, s most befutott a legjobb öt idegennyelvű alkotásból a harmadik. A Nader és Simin - Egy elválás történetét már szerencsére tavaly láthattuk - még szerencse, hiszen a film nem csak az idegennyelvű mezőny legjobbja volt, hanem az amerikai alkotásokat is lepipálta. Nyáron láthattuk a zseniálisan jó és felkavaró belga Bikanyak című drámát, most pedig elért hozzánk a kanadai Lazhar tanár úr. (Reméljük, hogy az ugyancsak Oscar-jelölt és felettébb ígéretesnek tűnő izraeli Hearat Shulayim és a lengyel In Darkness is meg fogja találni hozzánk az utat a hazai filmforgalmazás olykor kiismerhetetlen labirintusában.)
A Lazhar tanár úr kanadai film, méghozzá francia nyelvű, így kerülhetett az Oscar-esélyesek közé. A történet, gondolhatnánk, hogy már a beszédes címből is kiderül, csakis egy tanárról szólhat. Pedig ez a feltevés egyáltalán nem állja meg a helyét, bár való igaz, hogy a film egy általános iskolában játszódik és hőse a tanári kar tagja. Lazhar tanár úr Algériából érkezett, menekült státuszért folyamodik és helyettesként csöppen egy montreáli iskola életében, ugyanis egy ottani pedagógus osztálya termében felakasztotta magát.
Sok olyan film van, mely akkor működik a legjobban, amikor a néző nem tudja, hogy pontosan mire számíthat. Ha egy filmről előre tudjuk, hogy bűnügyi tematikájú, akkor másképpen fogjuk nézni a kezdettől fogva, s arra fogunk várni, hogy mikor történik mondjuk egy gyilkosság. Thrillereknél vagy horroroknál pedig hiába látunk idilli nyitóperceket vagy bimbódzó romantikus történetet, folyton az fog a fejünkben járni, hogy itt valami nem stimmel, hogy valami (vagy valaki) nem az, aminek látszik. (Az éjszakai járat című filmről szóló hét évvel ezelőtti kritikánkban emeltük ki azt, hogy mennyire más az élvezeti foka egy sztorinak előtudás nélkül, illetve előtudással.)
A Lazhar tanár úr is ilyen film. Még csak véletlenül sem pörgő vagy harsogóan drámai, azonban ez a kellemes bizsergés, ahogyan a néző felfedezi a rétegeit, hogy pontosan miről is fog szólni, könnyedén túllendít minket az unalmasabbnak és/vagy lényegtelenebbnek tűnő részeken - hogy aztán rájöjjünk, hogy semmi sem lényegtelen. Mivel a film főszereplője kvázi újoncként csöppen az iskola életében, így az ő útját kísérve, az ő szemén keresztül térképezhetjük fel az oktatási intézményt, az osztályt, illetve az osztály hangulatát elég komolyan befolyásoló körülményeket.
Lazhar tanár úr útja nagyszerűen van megvalósítva, bár lenne rá lehetőség, de még csak minimális melodráma sem keveredik az érzések közé, bár az is igaz, hogy ez az figyelmes megközelítés, a film csendessége az oka annak, hogy nem is szól igazán nagyot, erőteljeset, akkorát, hogy többen is felfigyeljenek rá. Nagyon sok díjazott film használja fel helyszínként az iskolát, illetve a diák-tanár viszonyt, mindez nem véletlen, ezúttal is remekül működik ez a kapcsolat. A Lazhar tanár úr nagyon érzékenyen próbálja bemutatni, hogy kezelik a tragédiát a nebulók, illetve, hogy miképpen próbál nekik segíteni egy ugyancsak tragikus események árnyékában élő ember.
Fura módon a Lazhar tanár úr szembe megy a nézői elvárásokkal, nem az öngyilkosság hátterét boncolgatja, nem is a címszereplő súlyos titkát boncolgatja, s épp ezért kerül mindenféle hatásvadász pillanatot. Éppen ezért, aki arra számít, hogy egy igazi gyomrost fog kapni a filmtől, hogy a megtekintés után látványosan kavarogni fognak az érzelmei és ki akarja tépni a mozi székének a karfáját tehetetlenségében (nemrég láthattunk ilyen filmre példát, az másfajta élményt jelentett), az hagyja ki a filmet.
Viszont aki szereti, ha egy film nem tolakodóan felvet pár társadalmilag problémás kérdést és megtekintés után sem felejtődik el, hanem befészkeli magát az ember bőre alá, esetleg minimálisan formálja gondolkodását, az mindenképpen adjon esélyt a Lazhar tanár úrnak. Mindössze kellő érzékenység kell a befogadásához. És akkor a stáblista lepergése alatt biztosan nem fogunk megmozdulni, csak hátradőlve hallgatjuk a gyönyörű zenét, s talán egy-két könnyet is hullatunk. Kell ennél több?
A Lazhar tanár úr kanadai film, méghozzá francia nyelvű, így kerülhetett az Oscar-esélyesek közé. A történet, gondolhatnánk, hogy már a beszédes címből is kiderül, csakis egy tanárról szólhat. Pedig ez a feltevés egyáltalán nem állja meg a helyét, bár való igaz, hogy a film egy általános iskolában játszódik és hőse a tanári kar tagja. Lazhar tanár úr Algériából érkezett, menekült státuszért folyamodik és helyettesként csöppen egy montreáli iskola életében, ugyanis egy ottani pedagógus osztálya termében felakasztotta magát.
Sok olyan film van, mely akkor működik a legjobban, amikor a néző nem tudja, hogy pontosan mire számíthat. Ha egy filmről előre tudjuk, hogy bűnügyi tematikájú, akkor másképpen fogjuk nézni a kezdettől fogva, s arra fogunk várni, hogy mikor történik mondjuk egy gyilkosság. Thrillereknél vagy horroroknál pedig hiába látunk idilli nyitóperceket vagy bimbódzó romantikus történetet, folyton az fog a fejünkben járni, hogy itt valami nem stimmel, hogy valami (vagy valaki) nem az, aminek látszik. (Az éjszakai járat című filmről szóló hét évvel ezelőtti kritikánkban emeltük ki azt, hogy mennyire más az élvezeti foka egy sztorinak előtudás nélkül, illetve előtudással.)
A Lazhar tanár úr is ilyen film. Még csak véletlenül sem pörgő vagy harsogóan drámai, azonban ez a kellemes bizsergés, ahogyan a néző felfedezi a rétegeit, hogy pontosan miről is fog szólni, könnyedén túllendít minket az unalmasabbnak és/vagy lényegtelenebbnek tűnő részeken - hogy aztán rájöjjünk, hogy semmi sem lényegtelen. Mivel a film főszereplője kvázi újoncként csöppen az iskola életében, így az ő útját kísérve, az ő szemén keresztül térképezhetjük fel az oktatási intézményt, az osztályt, illetve az osztály hangulatát elég komolyan befolyásoló körülményeket.
Lazhar tanár úr útja nagyszerűen van megvalósítva, bár lenne rá lehetőség, de még csak minimális melodráma sem keveredik az érzések közé, bár az is igaz, hogy ez az figyelmes megközelítés, a film csendessége az oka annak, hogy nem is szól igazán nagyot, erőteljeset, akkorát, hogy többen is felfigyeljenek rá. Nagyon sok díjazott film használja fel helyszínként az iskolát, illetve a diák-tanár viszonyt, mindez nem véletlen, ezúttal is remekül működik ez a kapcsolat. A Lazhar tanár úr nagyon érzékenyen próbálja bemutatni, hogy kezelik a tragédiát a nebulók, illetve, hogy miképpen próbál nekik segíteni egy ugyancsak tragikus események árnyékában élő ember.
Fura módon a Lazhar tanár úr szembe megy a nézői elvárásokkal, nem az öngyilkosság hátterét boncolgatja, nem is a címszereplő súlyos titkát boncolgatja, s épp ezért kerül mindenféle hatásvadász pillanatot. Éppen ezért, aki arra számít, hogy egy igazi gyomrost fog kapni a filmtől, hogy a megtekintés után látványosan kavarogni fognak az érzelmei és ki akarja tépni a mozi székének a karfáját tehetetlenségében (nemrég láthattunk ilyen filmre példát, az másfajta élményt jelentett), az hagyja ki a filmet.
Viszont aki szereti, ha egy film nem tolakodóan felvet pár társadalmilag problémás kérdést és megtekintés után sem felejtődik el, hanem befészkeli magát az ember bőre alá, esetleg minimálisan formálja gondolkodását, az mindenképpen adjon esélyt a Lazhar tanár úrnak. Mindössze kellő érzékenység kell a befogadásához. És akkor a stáblista lepergése alatt biztosan nem fogunk megmozdulni, csak hátradőlve hallgatjuk a gyönyörű zenét, s talán egy-két könnyet is hullatunk. Kell ennél több?
|
Lazhar tanár úr (Monsieur Lazhar)
színes, feliratos, kanadai filmdráma, 94 perc, 2011 (12) 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott rendező: Philippe Falardeau forgatókönyvíró: Philippe Falardeau zeneszerző: Martin Léon operatőr: Ronald Plante vágó: Stéphane Lafleur szereplők: Fellag (Bachir Lazhar) Sophie Nélisse (Alice) Émilien Néron (Simon) Danielle Proulx (Mme Vaillancourt) Brigitte Poupart (Claire Lajoie) |
