Szekeres Viktor

Kiszivárgott az új Superman titkos ellenségének neve?

Lehet, hogy Supermannek nem csak Zoddal vagy Faorával kell megküzdenie Zack Snyder új filmjében, Az acélemberben, hanem más, titkos főgonoszokkal is? A továbbiakat mindenki csak saját felelősségére olvassa.

Ugyan már lehet pár információt tudni a Zack Snyder által rendezett ismételt Superman-rebootról, Az acélemberről (Man of Steel), de azt semmiképp sem mondhatjuk, hogy naponta ömlenek ránk a projekttel kapcsolatos újdonságok. Annyi azonban kiderült a szuperhős történetét feldolgozó filmről, hogy Zod tábornok lesz benne az egyik rosszfiú, mint ahogy pár kisebb gonosztevő, például Faora szerepeltetéséről is értesülhettünk már.


Azonban lehet, hogy nem csak az eddig ismert haramiák fogják megnehezíteni Clark Kent alteregójának életét, valamint a világ háborítatlan létezését, hanem egy eddig titkot főgonosz is. Nemsokára ugyanis megjelenik egy DC-s és Marveles képregény-karakterek köré összeállított LEGO-készlet, mely tagjain olvasható, hogy a sorozat milyen további elemeket fog tartalmazni. A LEGO-sorozat mindegyik eleme csatolható a közelmúltban elkészült filmjeihez, ld. Batman kontra Bane vagy Vasember kontra Mandarin. A szettben három Supermanes LEGO-csomag is található: egy a smallville-i csatát dolgozza fel, egy a Metropolisban történő leszámolást, a harmadik pedig egy Superman kontra Black Zero összecsapást.

A nagy kérdés, hogy érdemes-e beleolvasni valamit ebbe az információba? Adja magát a következtetés, hogy nem egy véletlenszerűen választott karaktert kap maga mellé Superman, hanem olyat is, aki fel fog tűnni a filmben. Ha máskor nem, 2013. június 14-én ki fog derülni, hogy Black Zero kapott-e szerepet Az acélemberben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • adampierson #14
    Már látom a jövőt. A TV2-n az ezotériás műsorban, lesz LEGO jóslás is. Amúgy, a Vasember 3-ban benne lesz Mandarin? Ejj... :S Remélem nem cseszik el, az eddigi klassz színvonalat, vele. :S
  • Etinger #13
    Ohh.. bárcsak ennyi gond lett volna vele.
  • xido #12
    Te ki vagy?
    Öszvér.Apám ló,anyám szamár.
    Te ki vagy?
    Farkaskutya.APám farkas,anyám kutya.
    Te ki vagy?
    Lódarázs.
    Anyád!

    Na kb ezt juttattad eszembe:)
  • Zombee #11
    Vasember páncélja fémből van, és őt az emberek nevezték el, nem Tony Stark aggatta magára.
  • WoodrowWilson #10
    Sőt, Batman sincs denevérből, Macskanő macskából, Antman hangyából stb. Ami meg még érdekesebb, a Vaslady is csak egy sima nő.
  • Merces #9
    gratulálok tiéd a mai minuszom az értékes hozzászólásért (biztos megkapom az enyémeket is ezért)
  • nlght #8
    vasember meg acélember, közben meg egyik sincs se vasból se acélból...
  • xido #7
    Megéri egy filmen belül ennyi ellenség?..Pók3 is ott bukott el,hogy félvállról vette így Venomot is meg Homokembert is..
  • Keither #6
    Ha nem tetszik minek olvasod?
  • Zombee #5
    Szerintem kiderül abból, amit írtam, hogy tudom. Nem erről van szó. A közelmúltban nem volt film, amiben feltűnt volna. Csak azt nem tudom, fogalmazási hiba-e a cikkben, vagy tájékozatlanság. Egyik sem jó, de egyik sem meglepő itt az sg-n.