SG.hu·

James Cameron nem mondott le régi, nagyszabású filmtervéről

A mangák és a scifik rajongói nagy örömmel vehetik tudomásul a hírt, miszerint James Cameron még tervezi a Battle Angel adaptálását. Kár, hogy erre csak évek múlva kerülhet sor.

Nem csak az Avatarról hallani James Cameronnal kapcsolatban, hanem szerencsére más projektektől is, annak ellenére, hogy nem is olyan rég azt találta nyilatkozni a rendező, hogy élete végéig csak Avatarokat akar készíteni. Jon Landau, producer a svéd MovieZine oldalnak elmondta, hogy az eddigi hírekkel ellentétben Cameron még nem mondott le arról, hogy elkészítse Jukito Kisiro scifi mangájának, a Battle Angelnek az adaptációját.

A Battle Angel már nagyon régóta James Cameron szívügyének számít, azonban korábban még a technológit sem találta megfelelőnek arra, hogy elkészítse a filmet. Landau elmondta ezzel kapcsolatban, hogy bár a rendezővel 4-5 éven keresztül az Avatar-filmekre fognak koncentrálni, de ez nem jelenti azt, hogy lemondtak volna a projektről, s reményei szerint az évtized vége felé el is kezdhetnek foglalkozni a Battle Angellel, melyet nagyszerű történetnek tart, melyben egy fiatal nő ismeri meg saját magát. S persze az önmegismeréssel kapcsolatos utazás során számos filozofikus kérdést is fel lehet tenni, például, hogy mit jelent embernek lenni, hogy mikor számítunk embernek?

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© torcipepe2012. 09. 11.. 21:58||#9
ez a hír is remake és tuti lesz még folytatása. ahogyan az is várható, hogy a "kedvenc" filmes szerzõmnek akkor se lesz túl sok fogalma arról, mi is pontosan a Gunnm.
© dresden12012. 09. 11.. 12:22||#8
:facepalm:
© pauly2012. 09. 11.. 11:33||#7
"Egyébként mikor Arnoldnak lejárt a hivatali ideje, és újra a filmezés felé kezdett kacsingatni, volt róla szó, hogy elkészítik a True Lies folytatását." :)
© metalos2012. 09. 11.. 11:26||#6
Pedig szoktak remakeeknek folytatást csinálni, pl. REC, remakeje a karantén, és készült hozzá folytatás. Egyébként mikor Arnoldnak lejárt a hivatali ideje, és újra a filmezés felé kezdett kacsingatni, volt róla szó, hogy elkészítik a True Lies folytatását.

http://www.totalfilm.com/news/arnie-talks-true-lies-2-and-reteaming-with-james-cameron
© dresden12012. 09. 11.. 10:58||#5
Így van. És a remake-eknek nem szoktak folytatást csinálni.
+1
© grobs2012. 09. 11.. 10:31||#4
A True Lies remake volt, így nem valószínû a folytatás.
© pauly2012. 09. 10.. 22:22||#3
Inkább a true lies 2-t készítse el,swarci mostmár úgyis ráér :P
© jarlaxxe2012. 09. 10.. 21:45||#2
Ettöl nem kell félned.
+1
© eNMi2012. 09. 10.. 21:34||#1
huhh, már majdnem megijedtem! hirtelen azt hittem vmi eredetit fog végre, ismét!
-1