Szekeres Viktor

Titokban forgatták le az egyik legjobb filmsorozat 3. részét

Bár minden közreműködő sokáig csak azt nyilatkozta, hogy tervezik a Mielőtt felkel a Nap harmadik részének forgatását, a nyáron titokban sor került minderre.

Richard Linklater remek filmrendező. s ez annak ellenére igaz, hogy hosszú pályafutása alatt egy-kétszer bizony lyukat rúgott filmjeivel. Legutóbb a Bernie-t lehetett látni tőle, melynek főszereplője Jack Black volt, következő filmje pedig egy folytatás lesz, a Before Midnight. Igen, igaznak bizonyult a korábbi pletyka, a rendező elkészíti Julie Delpy és Ethan Hawke főszereplésével két legjobb filmje, a Mielőtt felkel a Nap és a Mielőtt lemegy a Nap folytatását.


Sőt, olyannyira elkészíti, hogy már le is forgatta, sőt, a Torontóban megrendezésre kerülő filmfesztiválon már bemutatásra is kerül a végeredmény. Mindez annak köszönhetően, hogy Linklater és kicsiny, de annál lelkesebb stábja titokban, Görögországban, viszonylag kevés idő alatt leforgatta a filmet, melynek története 9 évvel fog a második rész, vagyis a Mielőtt lemegy a Nap után játszódni, s Jesse és Celine ezúttal Görögországban fog találkozni egymással.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!