Szekeres Viktor

Hat vagy hét magyar film kaphat Oscar-díjat

Megvan azon filmek listája, melyek közül ki fogják választani a szakemberek azt az alkotást, melyet Magyarország a 2012-es Oscarra fog jelölni, melyet jövőre adnak át.

Az Oscar-díj szabályzata szerint azok a magyar filmek versengenek a nevezésért, amelyek hazai mozibemutatója 2011. október 1. és 2012. szeptember 30. között volt. Korábban a döntést a különböző filmes szakmai szervezetek által delegált szakemberek hozták meg. Azonban idén Andy Vajna kormánybiztos úgy döntött, hogy nem tart igényt olyan szakemberek segítségé, mint Báron György filmkritikus, Rák József operatőr, Fésős András filmrendező (ők tavaly benne voltak a jelölő bizottságban).


Idén a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának öt tagja, Divinyi Réka, Havas Ágnes, Kovács András Bálint, Miskolczi Péter, Andy Vajna, valamint Angelusz Iván producer, Gárdos Péter filmrendező, Koltai Lajos operatőr-filmrendező, és Lovas Balázs forgatókönyvíró foglal majd helyet jelölők között. A szóba jövő filmek között a következő alkotások vannak: A halálba táncoltatott leány, A vizsga, Csak a szél, Isztambul, Kaland, S.O.S. Love! - Az egymillió dolláros megbízás, valamint minden bizonnyal a nemsokára bemutatásra kerülő Drága besúgott barátaim is felkerül a listára, hiszen teljesíti a feltételeket.


A listából kiderül, hogy az egész folyamatnak nagyobb a füstje, mint a lángja, hiszen teljesen egyértelmű, hogy a feltételeket teljesítő filmek nagy részét semmiképp sem fogják jelölni olyanok, akik kicsit is értenek a filmekhez. Mindössze annyi a kérdés, hogy az elmúlt év két legjobb magyar filmje közül (Csak a szél, A vizsga) melyik fogja a több szavazatot kapni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #5
    S.O.S. Love! - Az egymillió dolláros megbízás? Ez valami vicc? 2.5-ön áll az imdb-n. Igen, tudom, az imdb sem minden, de azért 2.5 pont az 2.5 pont, ami elég árulkodó. Ja, Sas Tamás, Hujber Ferenc, értem. És mindez 3D-ben, de minek...
  • asgh #4
    A "Csak a szél" egy politikai film, amit fel lehet futtatni európai fesztiválokon, de az oscarért semmi értelme versenybe küldeni, mert a tehetségtelen, depressziós-rétegértelmiségi küldöknézésre a tengeren túlon nem nagyon van kereslet. (Még akadémiai körökben sem.)
    Ami a jelölőbizottságot illeti: végre legalább olyanok bírálják el mit jelöljenek oscarra, akik teszem azt dolgoztak már Hollywoodban és legalább halvány segédfogalmuk van arról, hogy mit érdemes jelölni és mit nem.
  • Narxis #3
    Ez a Csak a szél durvának néz ki.
  • CybeRick #2
    Konkrétan 0db Magyar Oscar várható.
  • endrev #1
    A Vizsga nagyon jónak ígérkezik! Végre egy igényesen kivitelezett magyar film, ahol rendesen használják a kamerát és a színészi játék is hihető(nek tűnik az előzetesben)! Kíváncsian várom. :)