Szekeres Viktor

Már az ötödik színész száll ki Tarantino új filmjéből

Meglehetősen nagy káosz jellemzi Quentin Tarantino új filmjének forgatását, de az ember nagyon bízik benne, hogy a rendezőnek sikerült rendet raknia a színfalak mögött.

Már nem csak azért vagyunk kíváncsiak Quentin Tarantino új filmjére, a Django elszabadul (Django Unchianed) címűre, mert a rendező új munkájáról van szó, hanem azért is, hogy kiderüljön, a forgatással kapcsolatos negatív hírek mennyire befolyásolják a végeredményt. Az Indiewire híre szerint ugyanis Anthony LaPaglia is kiszállt a filmből, ugyanis a csúszások miatt el kellett kezdenie egy másik forgatást. Azonban a színész mindezt nem is nagyon bánta, hiszen elmondása szerint teljesen elszállt a produkció, a rendező túlköltekezett, minden fronton teljes fejetlenség uralkodott.

** LaPaglia egyébként már az ötödik színész, aki ilyen-olyan okokból távozik a produkcióból. Először Joseph Gordon-Levitt passzolt egy apró szerepet, mert más forgatásaival nem tudta összeegyeztetni a közös munkát Tarantinóval, majd Kevin Costner is időegyeztetési gondok miatt hátrált ki a filmből. De távoznia kellett Sacha Baron Cohennek és Kurt Russelnek is. Volt egy "visszatérő" is azonban, Jonah Hill eredetileg nem tudta vállalni a neki felkínált szerepet, de később visszatért a forgatásokra, ahol már egy másik karaktert kapott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #3
    A Halálbiztost is jó, Tarantino nem tehet róla, hogy a közönség nem vette a lapot, nem értékelte a 70-es évek exploitation filmjeinek feltámasztását.
  • Laza #2
    Még szerencse, hogy nem rajtad és az ízléseden múlik ;)
    Azon kívül is vannak jó filmjei, és nem mai darabok ... Kutyaszorítóban, Négy Szoba, Sin City epizód ... még a Kill Bill-t is ide sorolnám, na meg a Becstelen Brigantyk-ot is.
  • tomboy013 #1
    Én azt sem értem minek lépnek be Tarantino filmjeibe A Ponyvaregényen kívül én nem tudnék élvezetes filmet mondani amit ő rendezett. Van egy érdekes stílusa, de nekem nem tetszik.