Szekeres Viktor

Oda van a magyar közönség az új Batman-filmért

Magyarországon immáron harmadik hete letaszíthatatlan a mozis toplisták első helyéről A sötét lovag: Felemelkedés. Csütörtökön Az emlékmás próbálkozik meg a trónfosztással.

Itthon immáron harmadik hete uralkodik a mozis toplistákon A sötét lovag - Felemelkedés. Az Intercom filmje még mindig 40 mozi műsorán szerepel, s a hétvégén 32,3 millió forint bevételt könyvelhetett el, mi 24 651 fizető nézőt jelent. Ezzel Christopher Nolan filmje átlépte a bűvös 200 ezer nézős határt, ami remekül mutatja, hogy az itthon nem túl népszerű képregényes műfaj egy újabb olyan sorozatot fialt, mely a hazai közönség kedvencévé vált.

A remek bevételek elsősorban azt jelzik, hogy a nézők nagy része elégedett volt az előző epizóddal, A sötét lovaggal, míg a viszonylag visszafogott bevételcsökkenés valamilyen szinten utal a közönség pozitív véleményére is. Ezt támasztja alá egyik legutóbbi szavazásunk eredménye is, ami arról tanúskodik, hogy az Sg.hu olvasóinak 3/4-es szerint jól sikerült Nolan Denevérember-trilógiájának záródarabja. (A szavazatot leadók mindössze 7%-a tartotta gyengének a produkciót.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #3
    Két gagyiért kiadsz pénzt, a jó filmeket nem. Tapsoljuk meg. És egyetértesz a hülyével, aki olyat képes mondani, hogy az sikeres, ami "nézhető". Ezt nem tudom, hogy szülte meg.
  • berczely #2
    Igaz.
    Bosszúállókon és a Sötét Lovag Felemelkedésen voltam eddig az évben moziban, de a Bosszúállókat megbántam mert csak 3D-ben volt és majd kifolyt a szemem. Utálom a 3D-t! Más filmért meg nem voltam hajlandó pénzt kiadni...
  • eNMi #1
    A remek bevételek elsősorban azt jelzik, hogy nem volt semmi egyéb 1 kicsit is nézhető film a mozikban. Nem is nagyon lesz mostanában.