SG.hu·

Ókorban játszódó fantasy sorozat készül

Ókori Egyiptom, varázslatok, szörnyek és istenek, no meg persze a szépséges Kleopátra - ezekről, és még sok minden másról szólna a Cleopatra című tévésorozat, persze ha megvalósul.

Meglepő projektet vásárolt meg az amerikai NBC csatorna. A tévéadó vezetői ugyanis megrendelték Michael Seitzman író ötlete alapján a Cleopatra című sorozatot, ami csak azért meglepő, mert a nagyobb csatornák elég ritkán foglalkoznak kosztümös szériákkal, melyeknek csak töredéke szokott sikert aratni az országban. A Cleopatrában viszont meglehetősen bízhat az NBC, ugyanis egy másik csatornával licitált a jogokért, s végül olyan szerződést kötött a készítővel, melynek értelmében, ha nem forgatnak pilotot azz ősszel elkészülő szkriptből, büntetést fizetnek neki. (Ez utóbbi pár százezer dollártól akár több millióig is terjedhet.)

A 45 éves írónak nem ez az első próbálkozása a sorozatok világában, az elmúlt 4-5 év mindegyikében eladott a nagyobb csatornáknak egy-egy sorozatötletet, azonban ezek közül csak három érte meg a pilotfázist. A pilotok leforgatását követően azonban sem az idei Americanából, sem a 2009-es Empire State-ből, sem az ugyancsak 2009-es House Rules-ból nem lett sorozat. Seitzman egyébként korábban mozifilmekkel szerzett magának ismertséget, három film szkriptjét jegyzi, A nagy dobásét, az Itt a földönét, valamint a Kőkemény Minnesotáét.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kalapos012012. 08. 14.. 17:17||#4
Kit érdekel, hogy kik játszották? Keress rá, ha ennyire izgat. Az releváns infó, hogy ki írja. Az rohadtul nem, hogy más filmekben mi volt. Ha benne lenne, akkor idejönne egy másik féleszû azzal, hogy kit érdekel, hogy ki játszotta 1945-ben Kleót.
© messen2012. 08. 14.. 11:37||#3
Jogos, de a sok pénzügyi maszlag helyett inkább olvasnék arról, hogy korábban kik játszották Kleopátra szerepét, milyen neves színészek, mikor, videólinkeket a korábbi alkotásokra tecsõrõl (hátha azokhoz is kedvet kap az ember, ugyebár), stb. Érted, cikket, nem pénzügyi elemzést.
© senki6872012. 08. 14.. 09:38||#2
És mi a megoldás, ha csak ennyi információ publikus a sorozattal kapcsolatosan? 1 mondatos cikk csak nem jelkenhet meg. Hallgassák el ezt is? Így legalább várod a filmet.
© messen2012. 08. 14.. 08:06||#1
És megint egy cikk, ami nem a filmrõl szól. Oh, pontosabban ez a mondat igen: "Ókori Egyiptom, varázslatok, szörnyek és istenek, no meg persze a szépséges Kleopátra - ezekrõl, és még sok minden másról szólna a Cleopatra címû tévésorozat..." Engem, speciel teljesen hidegen hagy az álszakmai rizsa, hogy ki, milyen szerzõdést kötött, ki kire licitált, stb. A film viszont érdekelne.