SG.hu·
Megérkezett az utolsó Percy Jackson-előzetes

A PJ új szezonjának premierje előtt még érkezett egy trailer.
November 20-án startol el a Percy Jackson és az olimposziak harmadik szezonja, ami A titán átka alcímet viseli, és a következő előzetest kapta.
Az itthon is megjelent könyv hivatalos fülszövege a következő: "Amikor Percy Jackson megkapja Grover segélyhívását, készülődni kezd a harcra. Jól tudja, hogy szüksége lesz erős szövetségeseire, Annabethre ás Tháliára, a félistenekre; valamint hűséges bronzkardjára, Árapályra is… és egy fuvarra a mamájától.
A félistenek Grover megmentésére sietnek, aki – mint később kiderül – fontos felfedezést tett: két félistenre bukkant, kiknek származása egyelőre még ismeretlen, de igen nagy erővel rendelkeznek… De ez még nem minden.
A Titán úr, Kronosz felállítja számukra eddigi legfondorlatosabb csapdáját, és az ifjú hősök majdnem belesétálnak.
A sorozat mulattató, és izgalmas harmadik kalandjában Percynek a legveszélyesebb kihívással kell szembenéznie: a Titán Átkának hátborzongató próféciájával…"