Szekeres Viktor

Megszüntették a Marslakókat

Véget ér a közszolgálati csatorna hatalmasat bukó szappanoperája, a Marslakók. Bár a csatorna a készítőkkel hosszabb távra szóló szerződést kötött, az elégtelen nézettség nagyobb úr volt.

Az MTVA és a Marslakók Produkciós Kft. közös közleménye szerint ősztől már nem lesz képernyőn a Marslakók című hazai gyártású szappanopera. "A Marslakók Produkciós Kft. által gyártott, elsősorban fiatal közönségnek szánt, és 2012 tavasza óta az M1 közszolgálati csatornán sugárzott Marslakók című szappanopera innovatív értékei ellenére nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket." - szól a közlemény, mely a továbbiakban arra is kitér, hogy a nézőszám elmaradt az elvárt mértéktől.

A készítők és a csatorna képviselői is úgy vélik, az első évadból leszűrt tapasztalatok arra mutatnak, hogy a nézői szokások folytatás esetén sem változnának nagyon, aminek köszönhetően megtörtént a közös megegyezéssel történő szerződésbontás. Mindez azt jelenti, hogy az eredeti tervek szerint augusztus 13-ára kitűzött második évados nyitóepizód helyett mást fog adni az m1, A Wendell Baker balhé című amerikai komédia lesz látható 20:15-ös kezdéssel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • chuky123 #11
    Rakás szar volt. Képzelem jáksó mennyit kapott érte ő volt a kreativ producer. Nem lett volna rossz sorozat, szinészek nem voltak rosszak de forgatókönyv az egy nagy 0 volt. Ugyan ez a véleményem a hactionröl is. Ott is tök jó színészek vannak de sztori meg a megvalósítás szintén 0 sajnos. Gondolom azt is hamarosan megszüntetik
  • fecg21 #10
    Megint egy szarral kevesebb lesz a varázsdobozba...
  • zetortraktor #9
    Ja. Igen. Minimum 2 év helyett kaptak 3 hónapnyit.
  • immovable #8
    Nembaj. Pénz már a helyén.
  • zetortraktor #7
    100 rész nem túl nagyívű, annyit a TV2 és az RTL is legyárt a szappanjából.
  • COOLancs #6
    Ha jól emlékszem egyből 100 részt rendeltek meg, ugylátszik nem jött be a nagyívű terv.
  • Etinger #5
    Nem nézted az Űrgammákat? :) Érdemes pótolni.. mármint úgy bele-belenézni :D Olyan 7-8 évesen komolyan még szórakoztató is volt. Mai szemmel... JÁJJJJJ!!!
  • dresden1 #4
    Ha pénzt akarnak osztani, akkor nem egy kurva olcsó és kurva melós szappanoperát rendelnek. Hanem mondjuk tévéfilmet, amit nem kell napi robotban forgatni.
  • FoodLFG #3
    Nem baj! A lényeg úgyis az volt, hogy valamilyen indokkal pénzt tudjanak költeni és így azt kreatívan elosztani. Most majd jöhet a következő projekt...
  • winnie #2
    neked ez ennyire nem jött be? én nem néztem (mondjuk az űrgammákat sem), de terveztem, hogy azért bepróbálom.