Szekeres Viktor

Már készülget a Csúcsformában 4

Ismét együtt fog hülyülni, verekedni és talán nyomozni is Jackie Chan és Chris Tucker, mivel nemsokára ismét leforgathatnak egy Csúcsformában-mozifilmet.

A CraveOnline úgy tudja, hogy nemsokára elkészülhet a Csúcsformában-sorozat negyedik része (Rush Hour 4). A lapnak Arthur Sarkissian, producer mondta el, hogy a folytatás tervei egyre szebb tempóban haladnak előre, a sorozat két főszereplője, Chris Tucker és Jackie Chan már bólintott a projektben való részvételre, s jelenleg a forgatókönyvírót keresik. Sarkissian elmondta, hogy a negyedik epizódban az első rész szellemét szeretné megidézni, jobban örülne ha valósabb alapokon nyugodna a történet.

A Csúcsformában 4-ben a tervek szerint két komolyabb új karakter is szóhoz jutna, s az sem lenne ellenére, ha a Halálos iramban-sorozat mintájára a folytatás műfajt váltana és teljesen más helyzetbe helyezné karaktereit. Kérdés, hogy mekkora lesz a Csúcsformában 4 költségvetése, s hogy sikerül-e összeszedni a pénzt, ugyanis a 33 millió dollárba kerülő első rész után (244 millió dollár világbevétel), a második epizód már 90 millióba került (347 milliós világbevétel), a csalódást keltő, a producer szerint is gyengécske harmadik etap pedig 140 millióba (258 milliós világbevétel).

Az elszállt költségvetés a sztárok igényeinek volt köszönhető: Chris Tucker csak 25 millió dollárért vállalta a főszerepet és a bevétel 20%-át is zsebre vágja (plusz ugyanilyen feltételek mellett a New Line egy új filmbe is be kellett, hogy vonja). Jackie 15 milliót kapott, a bevételek 15%-át, valamint a filmre vonatkozó kínai és hongkongi nemzetközi forgalmazási jogokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Wittgen #9
    Ja, meg igazán összehozhatna egy Nagy balhé/Gördülő kung-fu/Kondor akció stb. filmekre hajazó jóféle bunyós vígjátékot a nagy öregek bevonásával (Yuen Biao, Sammo Hung, etc.).

    :D
  • Wittgen #8
    Nem tudom Tucker mire veri a nyálát, én a stúdió helyében új színészt szerződtettem volna, Jackie-hez képest sehol sincs.
    Jackie meg gondolom úgy értette azt amit mondott, hogy a mai akciófilmek inkább az erőszakosságra gyúrnak (ami nekem bejön :D), az olyan könnyed műfajra - ami rá jellemző - meg nem kíváncsi már senki. Lehet, hogy romantikus filmben gyenge, de a kínai újgenerációs mozijai nagyon jók.
  • lammaer #7
    EGyszer próbált meg vmi romantikus alakítást nyújtani vmi filmjében de nagyon halovány lett. Azóta sztem rájött, suszter maradjon a kaptafánál.

    Amúgy becsülöm hogy ő tényleg megcsinálja azt ami a vásznon látszik, nem dublőr meg számitógépes effektek amit művel (legalábbis a nagytöbbsége).

    Mindíg várom a film végén a bakiparádét :)
  • lammaer #6
    Jaja, Jackienek járna a zsé nem a rappelős/táncolós tuckernek... :(
  • xido #5
    rá lehet,hogy kevesen,de Jackie még mindig húzónév :)
  • G22 #4
    3. rész is nagyon jó volt, örülök, hogy lesz 4.
  • Béka Benő #3
    Ez minek készül ?
    Ki kíváncsi (az alja-magyarokon kívül, akik minden sz@rt megnéznek a moziban) az gülüszemű idióta viccekkel dobálódzó Chris Tucker-re ?
  • xido #2
    Na és az Ötödik elem?:)
    Egyébként tényleg nem az a túlfoglalkoztatott ember,sőt..Chan kap kevesebbet,mikor egy legenda?:)
    Amúgy meg Chan..melyik filmnél is mondta,hogy vége,visszavonul,mert a filmetúl erőszakosak?:)..Van az a pénz nála is... :)
  • AZTA #1
    Chris Tuckernek mire fel van ekkora igénye? :D Nem is emlékszem másik filmre tőle... talán volt egy közös filmje Charlie Sheennel anno, de abba se vagyok biztos.