SG.hu·

Megjött a Superman-reboot első két előzetese

Végre jó minőségben is láthatjuk a Man of Steel, azaz a Superman rebootjának első, igencsak semmitmondó előzeteseit, amelyek természetesen egy évvel a premier előtt még nem mutatnak sokat.

A koncepció még érdekes is lehetne, de a kivitelezés kifejezetten semmitmondó. Persze mondhatnánk azt, hogy az elő-előzetesek, az ún. teaserek mindig ilyenek, de ez természetesen nem igaz, hiszen akadnak remek, az ember felspannoló videók is a műfajból. (A teaser egyébként más, mint a Comic-Conon bemutatott, hiszen az még több mint fél percnyi jelenetet tartalmazott a filmből.) Természetesen a Men of Steel, azaz a Zack Snyder-féle Superman-reboot első előzeteseiről van szó, melyeket A sötét lovag: Felemelkedés kópiái előtt vetített az amerikai mozikban a Warner Bros. - nem véletlen, hogy kiemelték Christopher Nolan nevét, aki producerként próbálja segíteni a produkciót.


Mint látható, két teaser is érkezett, a képek ugyanazok, mindössze a narráció és a narrátor személye változik - Kevin Costner és Russell Crowe hangját hallani a képsorok alatt. Előbbi Clark Kent nevelőapját, Jonathan Kentet alakítja a filmben, utóbbi pedig Superman (egykoron Kal-El) szülőapját, Jor-Elt a Krypton bolygóról. A Henry Cavill, Amy Adams, Laurence Fishburne és Diane Lane, no meg Costner és Crowe főszereplésével készült filmet Amerikában június 14-én fogják bemutatni.


Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Chris052012. 12. 04.. 21:41||#35
Leégeti a szõrt. A gyémántot is csak önmagával lehet csiszolni 😄
© Merces2012. 07. 26.. 22:50||#34
lekaparja
© TreDoR2012. 07. 24.. 23:22||#33
"Szerintem az "Istenem..." alatt nem Zeuszra gondolt mint 1 görög isten a sok közül, hanem Istenre."

Nafene, taníts meg lécci a gondolatolvasásra 😄
© tmk2012. 07. 23.. 19:34||#32
De tulajdonnév, ez a neve a keresztény vallásban...ennek a méltóságcímnek semmi értelme...azt hogy István király kis betûvel kell írni, nem naggyal.

Ajánlom figyelmedbe: Link 160, 167

Az 5-öss pontod pedig teljesen butaság, igaz hogy nem MTA, de a mûveltséget és az értelmi szintjét egy ismeretlen embernek a helyesírásából vonja le mindenki, itt nem az elgépelésekrõl beszélek, hanem j-ly, ö-õ, st - cs stb. használata. Elég ciki ha valaki nem tud helyesen írni.
© alien472012. 07. 23.. 16:16||#31
A trailer vacak, a filmet majd megnézem letöltve. A fene sem add egy fillért sem hollywoodnak. (utóbbi direkt kicsi)

-1
© beyondReason2012. 07. 23.. 15:33||#30
<#eljen>
© Wassington2012. 07. 23.. 12:18||#29
Sziasztok... én nem sûrûn szólok hozzá, de azért ezt mégsem hagyhatom szó nélkül. 😊
1, Az, hogy "Isten" nem tulajdonnév, csupán egy személy méltóságcíme (mint pl. a Király)
2, Az ókeresztények Istenének volt konkrét neve: Iészusz Khrisztosz (magyarul Jézus Krisztus)
3, a Jehova jelentése NEM Isten... Az eredeti tetragrammaton (JHWH - a Mazoréta pontozás szerint Jahve) jelentése az Exodusz 3/4 szerint: A Mindenható és Örökkévaló Létezõ, aki örökre Izraellel van.
4, Az Isten szó mindannyiunknak mást és mást jelenthet, van pl aki több ilyen személy létezésében is hisz... A monoteista vallások (Keresztény, Muzulmán, Zsidó) a tisztelet jeleként írják nagybetûvel és azért, mert számukra Õ az egyetlen, nincs más Isten rajta kívül. Az országunk keresztény múltjából adódik, hogy a helyesírásunk szerint nagy "i"-vel kell írni.
5, Az SG.hu fóruma nem a Magyar Tudományos Akadémia, szóval teljesen lényegtelen, hogy ki és milyen mértékben tartja be a helyesírás szabályait...

és 6, Nekem személy szerint nagyon tetszik a Trailer, a film remélem kicsit más megvilágításba fogja helyezni a már jól ismert Superman történetet. 😊
+2
© tomboy0132012. 07. 23.. 07:31||#28
Szerintem az "Istenem..." alatt nem Zeuszra gondolt mint 1 görög isten a sok közül, hanem Istenre. Azt meg, hogy: "I-vel", azért nagy betûvel írtam hogy szembetûnõbb legyen. Istent akkor is gáz kis betûvel írni. Én is hibázom mikor írok, de Istent azért mégsem írom kis betûvel... Meg még egy szar netes kommentben is próbálok figyelni rá, hogy valamilyen szinten normálisan írjak. Szerintem ez nem megvetendõ dolog manapság attól még, hogy ellenszenves vagyok neked. Egyébként nem vitát akartam generálni csak javítottam amit elírt, ez olyan nagy probléma? Ha engem kijavítanak sem veszem zokon, sõt...
© tmk2012. 07. 23.. 07:07||#27
Azért nagybetû, mert tulajdonnév. Gondolom te sem örülnél neki, ha az igazi nevedet mondjuk bármilyen hivatalos papíron kisbetüvel írnák.

Egyébként bírom a sok kommentelõt hogy egy másfél perces trailer alapján meg tudja mondani, hogy sikeres lesz e egy film vagy sem.
© Chocho2012. 07. 23.. 07:07||#26
Amúgy a teaserek eszméletlenül hangulatosak. A legvárósabb film számomra.