Szekeres Viktor

Film készült a Spartacus-sorozat elhunyt főszereplőjéről - itt az előzetes

Sokan kedvelték meg a Spartacus: Vér és homok című tévésorozat révén a fiatalon elhunyt színészt, Andy Whitfieldet. Ők minden bizonnyal örülni fognak a hírnek, miszerint dokumentumfilm készült róla.

Andy Whitfieldet a legtöbben a Spartacus: Vér és homok főszereplőjeként ismétlik, de csak a nagysikerű sorozat első szezonjában szerepelhetett, ugyanis tavaly elvesztette a rákkal való küzdelmét, s elhunyt. A rajongóknak talán örömhírt jelent, hogy a színész utolsó hónapjait egy dokumentumfilmes stáb rögzítette, s a végeredményt Be Here Now - The Andy Whitfield Story ki is fogják adni, illetve be fogják mutatni. Ez most már biztosra vehető, ugyanis a Kickstarter közösségi oldalon 200 ezer dollárt szedtek össze, hogy befejezhessék az utómunkálatokat. (Persze aki akarja, az még most is támogathatja a készítőket, s cserébe különböző bónuszokhoz juthat.)


A fenti hat és fél perces kvázi előzetest a Kickstarter-kampány bemutatására készítették, s benne jó pár filmrészletet láthatunk a színészről, de többek között feltűnik benne a Spartacus-sorozatban Varrót alakító Jai Courtney is, aki bemutatja a projektet. A dokumentumfilmet egyébként az Oscar-jelöléssel is rendelkező Lilibet Foster készítette.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bmw #6
    Megnezve mar ez a par perc is komoly...
  • bmw #5
    Csori, birtam a szineszt nagyon.... Sajnalom ami tortent vele...
    Az uj meg sehol nincs hozza kepest.
  • cylonflatus #4
    Istenem, már ez az előzetes is rendesen fölkavart! Gombóc lett a torkomban...
  • Al Ashrad #3
    Nagyon megható! Remélem ezt a munkáját is Oscarra jelölik! Szegény Andy meg még a halálát várva is próbált erős maradni, foglalkozott a srácokkal és nem adta fel. Miért őt kellett elvenni Justin Bieber helyett?
  • Yutani #2
    RIP Andy... :(
  • Mister #1
    rip